Hamarosan elérkezik az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.

12 új bemutatóval készül a 2022/23-as évadra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház – ezekre derült most fény a múlt héten megtartott sajtótájékoztatón, amelyen Cseke Péter igazgató úr mellett részt vett Szente Vajk főrendező, Barta Dóra, a balett-tagozat művészeti vezetője, Károly Katalin zenei vezető, Galambos Attila irodalmi vezető, valamint Pataki András művészeti tanácsadó. A 12 új előadás között nagyon változatos műfajokat találnak majd a nézők a zenés és prózai palettáról egyaránt válogatva, így bizonyára mindenki megtalálja a hozzá legközelebb állót. Az új évadban a szlogent („A színpad célja nagy, / A színpad célja szent”) Petőfi Sándor egyik Kecskeméten íródott verséből vették, reflektálva a Petőfi-emlékévre.

Az első nagyszínházi bemutató, a Jókai Mór regénye alapján készülő Kőszívű című musical lesz, amelynek egyik főszereplőjeként visszatér Kecskemétre Polyák Lilla, akit az Elisabeth című musicalben már láthatott a „hírös város” közönsége, most pedig egy harcos anya, vagyis Baradlayné bőrébe bújik. Szilveszterkor a korábbi években megszokott módon egy jól ismert bohózattal kedveskedik a színház a nézőknek: A miniszter félrelép garantált szórakozást nyújt majd, az egyik főszerepben Járai Mátéval. Magyarországon most először látható majd színpadon a Szerelem és gyilok, amely A telefon című vígoperával egy este kap helyet. A nagyszínházi bemutatók sorát egy közkedvelt operett, a Luxemburg grófja zárja, amelyben a kecskeméti közönség által már jól ismert vendégművész, Szerednyey Béla kapta az egyik főszerepet. “Azt mondják, hogy talán az operettirodalom egyik legmulatságosabb darabja Lehár Ferenc műve. Az én szívemnek is különösen kedves, főleg a leselkedős jelenetekből adódó mulattató helyzetek. Engem Sir Basilként láthatnak majd benne a nézők” – mondta el Szerednyey a szerep kapcsán.

Polyák Lilla, Szerednyey Béla, Cseke Péter, Szente Vajk, Galambos Attila, Károly Katalin és Barta Dóra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2022/23-as évadának sajtótájékoztatóján (Fotó: ifj. Háry Péter)

A 10 éves fennállását ünneplő Kecskemét City Balett ismét önálló produkcióval színesíti az évadot: Barta Dóra, a KCB művészeti vezetője Hattyú címmel álmodja színpadra a Kecskeméti Nemzeti Színház balett-tagozatának következő egész estés előadását. A gyermekeknek ismét két nagyszínházi előadással készül a színház: a Kököjszi és Bobojsza, valamint az Utazás a szempillám mögött című zenés mesejátékok kedveznek a legfiatalabb közönségnek.

A Kelemen László Kamaraszínházban a Tombol az erény című vígjáték, valamint az Egy hónap falun című Turgenyev-színmű készül majd, míg a Ruszt József Stúdiószínház két jól ismert darabnak, a Tartuffe-nek és a Macbethnek ad helyet. Előbbit a társulat művészeti tanácsadója, Pataki András, utóbbit pedig Kovács Lehel állítja színpadra. A Terror nagy sikerére való tekintettel egy újabb előadással készül majd a teátrum a Kecskeméti Törvényszéken: a Tizenkét dühös embert Pataki András rendezésében mutatják be.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház bemutatói a 2022/23-as évadban:

Nagyszínház

Juhász Levente – Szente Vajk – Galambos Attila: Kőszívű (musical, rendező: Szente Vajk, bemutató: 2022. október 7.)
Juhász-Kováts: Kököjszi és Bobojsza (zenés mesejáték, bemutató: 2022. október 19.)
Ray Cooney: A miniszter félrelép (bohózat, bemutató: 2022. december 31.)
Csukás István: Utazás a szempillám mögött (zenés mesejáték, bemutató: 2023. február 15.)
Lutvak-Freedman: Szerelem és gyilok / Menotti: A telefon (opera, bemutató: 2023. február 17.) 
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja (operett, bemutató: 2023. március 24..) 

Kelemen László Kamaraszínház:

Jean de Létraz: Tombol az erény (vígjáték, bemutató: 2022. október 21.)
Turgenyev: Egy hónap falun (színmű, bemutató: 2022. október 19.)
Csajkovszkij-Barta Dóra: Hattyú (balett, koreográfus, bemutató: 2022. január 13.)

Stúdiószínház:

Molière: Tartuffe (vígjáték, rendező: Pataki András, bemutató: 2022. december 2.)
Shakespeare: Macbeth (tragédia, rendező: Kovács Lehel, bemutató: 2022. február 10.)

Törvényszék

Reginald Rose: Tizenkét dühös ember (tárgyalótermi dráma, bemutató: 2023. március 31.)

Kiemelt kép: Cseke Péter, Szente Vajk, Galambos Attila és Károly Katalin a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2022/23-as évadának sajtótájékoztatóján (Fotó: ifj. Háry Péter)