Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek át.

A Centrál Színház régóta nem látott előadások visszatérésével, valamint számos új, izgalmas bemutatóval készül a következő szezonban. Egyfelől új bemutatóként érkezik A nevem Mary Page Marlowe, amelynek premierjét ugyan 2020 márciusában még meg tudták tartani, azonban a járványhelyzet miatt nem tudták továbbjátszani. Ugyanakkor érdemes lesz jegyet váltani azon nézőknek is az előadásra, akik abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy láthatták a két évvel ezelőtti magyarországi bemutatót, ugyanis a korábbi két színésznő (Básti Juli és Borbély Alexandra) helyett szeptemberben – engedve az írói szándéknak – a tizenegy jelenetben hat Mary Page szerepel majd: egy csecsemő, egy gyerekszínész és négy színésznő: Básti Juli, (a társulathoz frissen szerződött) Martinovics Dorina, Földes Eszter és Gombó Viola Lotti. Wendy szerepében Ágoston Katalin lesz látható, a férjeket pedig Fehér Tibor, Ódor Kristóf, Schmied Zoltán, Magyar Attila és Scherer Péter alakítja majd. Az évad másik nagyszínpadi bemutatója Denny Roberts 2:22 című darabja, amely az alkotók ígérete szerint egy döbbenetes csattanóval rendelkező kísértettörténet lesz a mindent legyőző szeretetvágyról. A szereplőket Martinovics Dorina, Ágoston Kati, Lengyel Tamás és Mészáros András kelti életre.

Básti Juli A nevem Mary Page Marlowe című előadásban (Fotó: Horváth Judit)

A szezon első kisszínpadi előadása egy Alföldi-rendezés lesz, amelyet ugyan még nem találtak meg, de a tervek szerint Balsai Móni, Fehér Tibor, Földes Eszter, Rada Bálint és Schmied Zoltán játsszák a leendő darab hőseit. Tavasztól látható lesz Alföldi Róbert másik rendezése is: vendégjátékként érkezik a Budaörsi Latinovits Színház előadása, Székely Csaba Öröm és boldogság című, az erdélyi magyar melegekről szóló drámája is. Végezetül Susan Miller, ausztrál írónő darabja, a Prima Facie (Első látásra) debütál, amely a tavasz leghangosabb sikere volt Londonban, Jodie Comer a fiatal angol sztár előadásában. A történet főhőse egy zaklatási ügyekben jeleskedő ügyvédnő, aki maga is áldozattá válik. A rendező és a színésznő személyét egyelőre titok övezi. 

Az új bemutatókon túl még egy örömhírt közölt a színház a nézőkkel: több éves szünet után visszatér a színpadra a Nem félünk a farkastól Básti Juli és Rudolf Péter főszereplésével.

A Centrál Színház bemutatói a 2022/23-as évadban:

Tracy Letts: A nevem Mary Page Marlowe (rendező: Puskás Tamás, bemutató: 2022. szeptember)
Denny Roberts: 2:22 (bemutató: 2023. január)

Kisszínpad:

Cím nélkül (rendező: Alföldi Róbert, bemutató: 2022. november)
Székely Csaba: Öröm és boldogság (rendező: Alföldi Róbert, bemutató: 2023. tavasz – a Budaörsi Latinovits Színház vendégjátéka)
Susan Miller: Prima Facie (Első látásra) (bemutató: 2023. tavasz)

Kiemelt kép: A Centrál Színház belső tere (Fotó: Batár Zsolt)