Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett évadokat ide kattintva böngészhetitek át.

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház öt új társulati taggal (Mikecz Estilla, Litauszky Lilla, Simon Kata, Hunyadi Máté, Kovács Norbert), kiemelt vendégművészekkel (Kocsis Pál, Ágoston Péter, Kaszás Gergő, Rácz János) és 18 bemutatóval készül a következő évadra. Nyolc nagyszínpadi, öt kamara, két felolvasószínházi, egy tantermi és két meseelőadás kapott helyet a premierek között, amelyeket Simon Lajos igazgató egy sajtótájékoztató keretében ismertetett. 

A teátrum újdonságainak sorát erősíti Bródy Sándor A tanítónő és Luigi Pirandello IV. Henrik című színművei, valamint több olyan darab is, amiket a jubileum jegyében adnak elő a társulat művészei. Tíz éves lesz ugyanis a Zenthe Ferenc Színház, ennek apropójából 2022. január 27-én, Salgótarján várossá nyilvánításának 100. évfordulóján mutatják be Topolcsányi Laura Macskakő című drámáját, ami a Zenthe 100 drámapályázat egyik fődíjas alkotása és az 1920-as évek városát idézi meg. A másik évfordulós előadás zenés ősbemutató lesz Tarnóczi Jakab rendezésében: egyelőre Szépkilátás munkacímen fut, és a városlakók személyes történetei jelennek meg benne. Az évfordulót ünnepli a Felolvasószínházban debütáló Csonka Lili című színmű is, ami Salgótarján feldolgozatlan múltjára fókuszál, többek között az 1956-os sortűz, az 1989-es rendszerváltást követő gazdasági összeomlás, továbbá az ennek következtében megromlott emberi sorsok is megelevenednek benne. 

Ugyancsak nagy újdonság a pandémiás időszakban sem leálló, azt online előadásokkal átvészelő teátrum számára, hogy egy 120 fősre tervezett kamaraterem (amit október 14-én avatnak) mellett új színtért köszönthet a Fő téri szabadtéri színpad képében, ahol augusztus 3. és 16. között először fogják megrendezni a Zenthe nyár nevű programot. Az új helyszínen hét eseményen vehet majd részt a közönség, például egy operett gálán, egy kétrészes zenés válóokon (Tanulmány a nőkről), vagy éppen a Nógrád Táncegyüttes nevével fémjelzett, 6árok – a béke ára című előadással. 

Kiemelt kép: Mikecz Estilla (Fotó: Zenthe Ferenc Színház)