Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett évadokat ide kattintva böngészhetitek át.

A Budapest Bábszínház a már elkészült premier előadásokkal kezdi meg a 2021/2022-es évadot. A teátrum szombaton tartotta meg évadzáró társulati ülését, ahol elhangzott, hogy a mostani szezonban összesen 65 alkalommal játszott a társulat közönség előtt, 9528 néző látta az előadásokat. Az év végén elindult a saját streamcsatornájuk Bábfilmszínház néven, amelyhez összesen 12 előadást rögzítettek, úgy mint a Holdbeli csónakost, a Boribon és Annipannit, a 80 nap alatt a Föld körült, a Nyúl Pétert, A vihart, az Apa lányát, a Rumcájszt, az Animát, az Esti Kornélt, a Gengszter nagyit, a Holle anyót, valamint a Szegény Dzsoni és Árnikát. Színházpedagógiai programjuk, a Mozgató sem állt le: 35 online foglalkozáson mintegy 750-en vettek részt.

A következő évadban hat bemutatóval várja a közönségét a társulat, melyekkel hat különböző korosztályt szólítanak meg. A Rügyek és gyökerek az első olyan produkció a Budapest Bábszínház életében, amelynek próbafolyamata során cél volt, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után. A Markó-Valentyik Anna rendezte csecsemő-előadásban a díszlet műanyagmentes és újrahasznosított elemekből áll, a kellékek retextilből, a jelmezek másodkézből való ruhákból készülnek. A produkciót a Terézvárosi Fesztiválon láthatja először a közönség augusztus 29-én. Kiss Judit Ágnes Babaróka-könyvei egy emberi tulajdonságokkal felruházott, hétköznapiságában is különleges rókacsalád mindennapjait dolgozzák fel. A kisgyerekkor egyszerű és mégis bonyolult kérdéseit boncolgató Babaróka című előadást szeptember végén mutatja be a Bábszínház az igazgatónő, Ellinger Edina rendezésében, az óvodás korosztálynak és családjaiknak ajánlva.

Pillanatkép a Budapest Bábszínház évadzáró társulati üléséről (fotó: Éltető Anna)

Tasnádi István Helló, Héraklész! című színdarabját Tengely Gábor rendező viszi színpadra október elején.  A nagyszabású produkció a kiskamaszokat szólítja meg izgalmas látványvilágával, vizuális effektekkel, moduláris szintetizátorral létrehozott különleges zenei világával. Tasnádi kifejezetten a társulat számára írta új darabját Herkules mítoszából, amelyben a legendás hős és hétköznapi halandó féltestvére, Iphiklész történetén keresztül a mitológia eszköztárával, de a mai gyerekek nyelvén beszél bátorságról, kiválasztottságról és testvéri szeretetről. Szintén októberben, a hónap végén debütál Paulon Viktória Kisrigók című igaztörténete Hoffer Károly rendezésében. A kisiskolásoknak és családjuknak szóló előadás az írónő személyes indíttatású története, örökbefogadott gyermekei fantáziadús, mesés elemekkel átszőtt magánmitológiája, melyet Gimesi Dóra adaptált színpadra.

November közepén mutatják be A Szerb Antal kód avagy a Pendragon legenda című ifjúsági előadását. A K2 Színház alapítója, Fábián Péter új fénytörésbe helyezi minden idők egyik legnagyobb irodalomtörténészének krimiszerű izgalmakkal átszőtt művét. A szintén korábban már bejelentett Frankenstein próbái is elkezdődnek 2022 január elején, ez lesz Keresztes Tamás első bábszínházi rendezése. A darab a londoni Nemzeti Színház világhírű előadásának szövegkönyve alapján készül a felnőtt korosztály számára, és február végén láthatja majd a közönség.

Ellinger Edina igazgató átadja a Havas–B. Kiss-díjat Barna Zsombornak (fotó: Éltető Anna)

Az évadzáró társulati ülésen Ellinger Edina bejelentette, hogy a következő évadban négy egyetemista – Bartha Bendegúz, Csarkó Bettina, L. Nagy Attila és Podlovics Laura – szerződik a színházhoz. Továbbá, a társulat szavazatai alapján átadták a teátrum díjait is: a Havas–B. Kiss-díjat Barna Zsombor bábszínész, a Kovács József-díjat Tihanyi Attila, a hangtár vezetője kapta. Idén egy újonnan alapított díjjal is bővült a sor: a Lellei Pál-díjjal olyan társulati tagot tüntetnek ki, akinek a színpadon kívüli munkája a legmeghatározóbb volt az évadban. Ezt idén Meggyes József Tamásnénak, a gazdasági osztály munkatársának ítélte oda a társulat.

A Budapesti Bábszínház bemutatói a 2021/22-es évadban

Rügyek és gyökerek (4-) (rendező: Markó-Valentyik Anna, bemutató: augusztus 29.)
Kiss Judit Ágnes: Babaróka (4+) (rendező: Ellinger Edina, bemutató: szeptember)
Tasnádi István: Helló Héraklész! (10+) (rendező: Tengely Gábor, bemutató: október eleje)
Paulon Viktória: Kisrigók (6+) (rendező: Hoffer Károly, bemutató: október végén)
Szerb Antal: A Szerb Antal kód avagy a Pendragon legenda (14+) (rendező: Benkó Bence és Fábián Péter, bemutató: november közepe)
Frankenstein (18+) (rendező: Keresztes Tamás, bemutató: 2022)

Kiemelt kép: Pillanatkép a Budapest Bábszínház évadzáró társulati üléséről (fotó: Éltető Anna)