Habár a jelen helyzetben nélkülöznünk kell a színházakat, kedvenc társulataink már készülnek a jövő évadra: elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett évadokat ide kattintva böngészhetitek át.

A több mint két hónapos kényszerszünet után a Nemzeti Színház volt az első a budapesti teátrumok közül, amely sajtótájékoztató keretében hirdette ki 2020/21-es évadát. A mai sajtóeseményre a színház előcsarnokában került sor, ahol a résztvevők egészségére a biztonsági előírások legszigorúbb betartásával vigyáztak a szervezők. Természetesen nem csak a bemutatókról esett szó, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti vezérigazgatója beszélt az elmúlt hetek nehézségeiről, arról, hogy a szakembereknek azon kell dolgozniuk, hogy a művészeti szféra minél előbb újra indulhasson, és kitért arra is, hogy a Nemzeti Színház következő éveiben mennyire fontos lesz, hogy a teátrum alkotásaival, programjaival még inkább megszólítsa és bevonzza a fiatalokat.

A bemutatók sorát az a Forró mezők nyitja majd, amelynek premierje a veszélyhelyzet miatt elrendelt intézkedések bejelentésének másnapján lett volna. Móricz Zsigmond regényének színpadi adaptációja Berettyán Nándor rendezésében, Schnell Ádám, Katona Kinga és Mészáros Martin főszereplésével lesz látható.

Szabó K. István, Szász János, Vidnyánszky Attila, Udvaros Dorottya, Szász Júlia és Herczegh Péter a sajtótájékoztatón (Fotó: Zsigmond László)

A következő két darab próbafolyamata pár hete már megkezdődött az online térben, ám Szabó K. István, a Kassai polgárok című produkció rendezője elmondta, hogy nagyon várta, hogy végre egy légtérben lehessen a színészeivel, hiszen ő az a rendező, aki szeret alkotótársai szemébe nézni a próba során, így a mai összeolvasón már egy asztalnál – persze egymástól megfelelő távolságban – ült minden résztvevő. A Leánder és Lenszirom című előadás szerdán kezd el próbálni, a darab rendezője Markó Eszter lesz, a két címszerepet Mészáros Martin és Katona Kinga játsszák.

Az évad legfontosabb bemutatója Shakespeare klasszikusa, a Rómeó és Júlia lesz, amelyet a teátrum igazgatója állít majd színpadra, a társulathoz frissen szerződtetett Szász Júlia, illetve a nézők által már jól ismert Herczegh Péter főszereplésével. A két fiatal színművész a sajtótájékoztatón elmondta, hogy mekkora megtiszteltetés számukra, hogy ezzel a művel foglalkozhatnak ismét, hiszen egyikük számára sem ismeretlen a darab, a főiskolán már találkoztak vele. Herczegh Péter például pont az erkélyjelenetet játszotta az ifj. Vidnyánszky Attila által színpadra vitt vizsgaelőadásában.

Szász Júlia és Herczegh Péter (Fotó: Zsigmond László)

Ezt követi majd Szász János rendezésében Csehov Ivanovja, az alkotó a nagyon sikeres Caligula helytartója után ismét Trill Zsolttal dolgozik majd együtt. Eirik Stubo a következő évadban is visszatér a Nemzetibe, hogy ezúttal Szabó Magda talán legismertebb regényét dolgozza fel, Az ajtó két főszereplője Udvaros Dorottya és Söptei Andrea lesznek. A rendező Svédországból küldött üzenetet a sajtótájékoztató résztvevőinek, amiben elmondta, hogy mindig különleges feladat számára olyan anyaggal dolgozni, amit nem ismer, ezért különösen várja az újbóli találkozást a Nemzeti színművészeivel. Udvaros Dorottya arról beszélt, hogy biztos benne, hogy nehéz feladat lesz Emerenc megformálása, de úgy érzi, hogy ez egy olyan szerep, amibe érdemes lesz estéről estére „belehalni”.

Vidnyánszky Attila a Rocco és fivérei hagyományait folytatja, és ismét egy monumentális előadás színrevitelére készül tavasszal, melynek munkacíme egyelőre A liberalizmus diszkrét bája. Az igazgató a darabról csak annyit árult el, hogy egészen különleges kihívás elé fogja állítani a színészeket, illetve, hogy a nézők is izgalmas utat fognak bejárni a produkció alatt, és nem feltétlenül csak képletesen… A Nagyszínpadon Aleksandar Popovski rendezésében lesz látható továbbá a Mester és Margarita, a POSZT-különdíjas Borisz Davidovics síremléke című előadás direktora Kristán Attila, Trill Zsolt, Katona Kinga és Rátóti Zoltán főszereplésével készíti Bulgakov klasszikusát. A bemutatók sorát egy Hubay mű, az Ők tudják, mi a szerelem zárja, amely igazi jutalomjátéknak ígérkezik a Nemzeti két kiválóságának, Bánsági Ildikónak és Blaskó Péternek. Az előadást Rátóti Zoltán rendezi.

A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a teátrum idén szlogent vált, az eddigi „Közös nézőpont” helyett, innentől a „Nemzeti Színház. A nemzet színháza” felirattal találkozhatnak majd a nézők, illetve arról is, hogy a nyár a teátrum különböző pontjainak felújításával telik majd, a nagyszínpad például teljes karbantartást kap.

Trill Zsolt (Fotó: Zsigmond László)

Kiemelt kép: Udvaros Dorottya (Fotó: Zsigmond László)