Habár a jelen helyzetben nélkülöznünk kell a színházakat, kedvenc társulataink már készülnek a jövő évadra: elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett évadokat ide kattintva böngészhetitek át.

Csütörtökön rendhagyó sajtótájékoztató keretében meghirdette 2020/21-es évadát a Győri Nemzeti Színház is, amelynek a reménykeltő „Jövőre Veled Ugyanitt” címet adták. A sajtóeseményen részt vett Forgács Péter, a teátrum igazgatója, Radnóti Ákos, a város alpolgármestere, Hermann-né Gesztrich Nikolett az önkormányzat Kulturális Osztályának osztályvezetője, Nagy Balázs színművész, színházért felelős polgármesteri biztos, Velekei László, a Győri Balett igazgatója, Silló István, a színház zeneigazgatója, Molnár Levente operaénekes és Kszel Attila író, rendező.

Forgács Péter köszöntőjében beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány miatt összesen 116 előadás maradt el, melyek egy részét pótolni fogják, amint zöld lámpát kapnak a színházak a kormánytól. Megköszönte a nézők támogatását, és biztosította őket arról is, hogy a jegyek és bérletek kezelésében a lehető leghatékonyabban fog eljárni a teátrum szervezési osztálya. Radnóti Ákos beszámolt arról, hogy Győr polgármestere, Dézsi Csaba András új színház építését tervezi: a projekthez egy Duna parti ingatlant – a régi Rába gyárat – alakítanák át, hogy olyan alkotóteret hozzanak létre, amely méltó a város sokszínű kulturális életéhez.

A Győri Nemzeti Színház épülete (Fotó: Wikipédia)

A színház a 2020/21-es évadban összesen 7 nagyszínpadi és 5 kamaratermi előadást tervez. A bemutatók sorát a Győri Balett Körforgás című darabja kezdi meg, melynek koreográfusa Eno Peci és Lukács András lesz. Ezt követi Jávori Ferenc „Fegya” – Böhm György – Kállai István egyedülálló Klezmer musicalje, a Menyasszonytánc, amely Bori Réka főszereplésével, Forgács Péter rendezésében lesz látható. A harmadik premier Dürrenmatt klasszikusa, Az öreg hölgy látogatása lesz, Clair szerepében Csarnói Zsuzsával, a rendező Funtek Frigyes.

Szűcs Gábor Medve az idei Chioggiai csetepaté rendezése után jövőre is visszatér a Győri Nemzetibe, hogy színpadra állítsa Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékát. A Co-Opera ide bemutatóját, a Vidnyánszky Attila által rendezett Bánk bánt a tervek szerint januárban tűzi majd műsorra a színház, a címszerepet a világhírű Molnár Levente énekli majd. Ezt követi a Szerelmes Shakespeare című musical, amelyben Nagy Balázs – miután a Madách Színház ősbemutatójában Nedet játszotta – most Marlow-ként lép színpadra, a rendező Bagó Bertalan lesz. Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatója Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszonya Mózes Anitával és Ungvári Istvánnal a főszerepben, Gábor Sylvie vezetésével.

Bori Réka és Forgács Péter az Elisabeth próbáján (Fotó: Zsigmond László)

A Kisfaludy Terem premierjeinek sorát Ken Ludwig A hőstenor című zenés vígjátéka nyitja, amelyet Tasnádi Csaba rendez, a főszereplő Járai Máté lesz. Ezt követi az Esőember című dráma, amelyet Pekka Laasonen állít színpadra Kolnay Kovács Gergely és Posonyi Takács László főszereplésével. A Vill-Korr Sulibérletben három bemutató szerepel majd: a Leánder és Lenszirom (r.: Gábor Sylvie), a Tom Sawyer kalandjai (r.: Hegedűs Ildikó) és a Robinson meg a többiek (r.: Kszel Attila).

A Győri Nemzeti Színház bemutatói:

Nagyszínpad:

Győri Balett: Körforgás (balett, koreográfus: Eno Peci, Lukács András)

Jávori Ferenc „Fegya” – Böhm György – Kállai István: Menyasszonytánc (klezmer-musical, rendező: Forgács Péter)

Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (tragikomédia, rendező: Funtek Frigyes)

Szigligeti Ede: Liliomfi (vígjáték, rendező: Szűcs Gábor)

Erkel Ferenc – Egressy Béni: Bánk bán (opera, rendező: Vidnyánszky Attila)

Marc Norman – Tom Stoppard: Szerelmes Shakespeare (romantikus vígjáték, rendező: Bagó Bertalan)

Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony (operett, rendező: Gábor Sylvie)

Kisfaludy Terem:

Ken Ludwig: A hőstenor (bohózat, rendező: Tasnádi Csaba)

Dan Gordon: Esőember (dráma, rendező: Pekka Laasonen)

Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom (fantasy komédia, rendező: Gábor Sylvie)

Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai (ifjúsági színjáték, rendező: Hegedűs Ildikó)

Kszel Attila: Robinson meg a többiek (zenés vígjáték, rendező: Kszel Attila)

Kiemelt kép: Forgács Péter (Fotó: Zsigmond László)