Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett évadokat ide kattintva böngészhetitek át.
A debreceni Csokonai Színház tizenhárom új bemutatóval készül a következő évadra, és hamarosan folytatódnak a próbák is: a Kimondhatatlan című osztálytermi színházi nevelési előadás, valamint Az öreg hölgy látogatása című dráma szereplői visszatérnek a színház falai közé, hiszen ennek a két bemutatónak az előkészületei már a járvány előtt megkezdődtek. Júliusban kezdik próbálni az Őszintén szólva című, Magyarországon először látható francia darabot, amely komikus helyzetek sorozatában tárja elénk, hogyan fulladozik a 30 és 40 év közötti korosztály a hazugságok hálójában. A koronavírus-járvány miatt elmaradt új bemutatókat is pótolják: Bornemisza Magyar Elektrájának premierje a színházak bezárása után két nappal lett volna esedékes, így a színészek a kényszerű megtorpanás után már nagyon várják, hogy a közönség elé lépjenek. Az előadás bemutatója, Tolnai Hellával a főszerepben október közepén lesz, Szabó K. István, a darab rendezője a készülő produkció kapcsán úgy nyilatkozott, hogy „különösen vonzzák a végjátékok, az olyan drámai helyzetek, amelyek nagyívű próbatétel elé helyezik az embert.” A már említett Az öreg hölgy látogatása bemutatója, Keszég László rendezésben március 26-án lett volna, de a szigorító intézkedések miatt a szereplők félbehagyták a próbákat, később a virtuális térben folytatták a munkálatokat. A szintén októbertől látható darab főbb szerepeit Kubik Anna, Varga Klári, Herczeg Tamás és Bakota Árpád játsszák.
Keszég László rendezi Alexis Michalik Edmond című vígjátékát is, amely magyarországi ősbemutató lesz egyben. Az alkotó a miskolci Cyrano-rendezése után személyes tartozását rója le, amikor felfedi előttünk, hogyan születhetett a mindenki által ismert büszke, talán kissé könnyen sértődő, de szellemesen önironikus szerelmes lovag figurája. Dosztojevszkij A félkegyelműje után visszatér a Csokonai Színházba Sardar Tagirovsky is, aki ezúttal A kaméliás hölgy történetének új változatát írta meg Adorján Beáta dramaturggal. A botrányos, a „bukott nő” történetek, hol így, hol úgy, mindig is részei voltak az emberiség történetén átívelő különböző koroknak, részleteikben azonban többnyire a kulisszák mögött maradtak. Gyerekkorunk első benyomásai nagy jelentőséggel bírnak: a nemekkel, a szerelemmel, a testiséggel való ismerkedés sok esetben tabutéma. A tabuval foglalkozik a Finálé, Pass Andrea új, decemberben érkező darabja is, amit maga a szerző állít majd színpadra: a dráma cselekménye az iskolában megtörtént eseményeken, diákok, pedagógusok és szülők élményein alapszik, ugyanakkor minden zárt közösséget érintő problémát feszeget. Témája – a hatalmi visszaéléseken alapuló abúzusok, kártékony gesztusok, érzelmi manipuláció és annak feldolgozása – feltáratlan terület, mondhatni szőnyeg alá sepert téma.

Cziegler Balázs díszletterve a Bánk bán operához (forrás: Coopera)
A teátrum három zenés darabbal készül a következő évadra: Erkel Ferenc Bánk bán című operáját Vidnyánszky Attila rendezésében, a Co-opera és a Csokonai Színház közös produkciójaként mutatják majd be. „Az új előadással a nemzeti összetartozás éve előtt szeretnénk tisztelegni, és úgy érezzük, a jelen fényében az emlékév ideája még erőteljesebb” – fogalmazott Dr. Vadász Dániel, a Co-opera alapító producere. Az előadás szabadtéri bemutatója augusztus 20-án lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az orosz llja Bocsarnikovsz új oldaláról mutatkozik be 2021 márciusában: a Hogyan nevezzelek?, a Három nővér, a Lear és a Don Quijote után egy ismert mesét, az Óz, a csodák csodája című musicalt állítja színpadra. Végezetül: igazi kuriózum lesz a Recurquel Újcirkusz Társulattal ko-produkcióban készülő A cirkuszhercegnő című Kálmán Imre-operett, a történetet Vági Bence táncos, koreográfus, rendező, a Recirquel Újcirkusz Társulat alapítója és művészeti vezetője viszi színre.
A színház három, kimondottan a gyermekeket és a fiatalokat megcélzó előadással is készül: az évad kezdetén mutatják be a Lázár Ervin Programba készült Herkules – A kezdetek című mesejátékot. A történet az egyéni vágyak és a közösséghez való tartozás között lévő ellentét problematikáját tematizálja a kamasz Herkules útján keresztül. Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című mesejátékában Noé bárkájának jól ismert története elevenedik meg. A fiatalokat várja Arany János Toldijának zenés feldolgozása, amely mondhatni kiegészítése lesz a 2017-ben bemutatott Kinek az ég alatt már senkije sincsen című, Arany életét 13 képben elmesélő ifjúsági előadásnak. A darabot Valcz Péter állítja színpadra, aki szerint a Toldi cselekménye egy igazi kibontakozás-történet. Különös, hogy sorsának jobbra fordulása, énjének kibontakoztatása éppen akkor kezdődik el, amikor a legmélyebbre kerül: gyilkosságot követ el és számkivetetté válik.
A társulatból Janka Barnabás távozik, új tagként Pálóczi Bencét szerződteti a teátrum.

Pillanatkép a debreceni Csokonai Színház évadbejelentő sajtótájékoztatójáról (fotó: Matey István)
A debreceni Csokonai Színház bemutatói a 2020/21-es évadban:
Romankovics Edit: Kimondhatatlan (osztálytermi színházi nevelési előadás, rendező: Madák Zsuzsanna)
Xavier Daugreilh: Őszintén szólva (vígjáték, rendező: Gemza Péter)
Erkel Ferenc: Bánk bán (opera, rendező: Vidnyánszky Attila) – A Co-Operával közös produkció
Mikó Csaba: Herkules – A kezdetek (zenés mesejáték, rendező: Madák Zsuzsanna)
Bornemisza Péter: Magyar Elektra (tragédia, rendező: Szabó K. István)
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (tragikus komédia, rendező: Keszég László)
Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán (mesejáték)
Arany János: Toldi (zenés ifjúsági előadás, rendező: Valcz Péter)
Pass Andrea: Finálé (rendező: Pass Andrea)
Alexis Michalik: Edmond (történelmi vígjáték, rendező: Keszég László)
Frank Baum—Harold Arlen—E. Y. Harburg: Óz, a csodák csodája (musical, rendező: Ilja Bocsarnikovsz)
A kaméliás hölgy, avagy a kegyvesztettek tündöklése (zenés tragédia, rendező: Sardar Tagirovsky)
Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő (nagyoperett, rendező: Vági Bence) – A Recirquel Újcirkusz Társulattal közös produkció
Kiemelt kép: Pillanatkép a debreceni Csokonai Színház évadbejelentő sajtótájékoztatójáról (fotó: Matey István)