Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett évadokat ide kattintva böngészhetitek át.
A Centrál Színház következő évada nem a szuperprodukciókról fog szólni, ahogyan arra a teátrum közleménye rávilágított, hanem inkább a „Kicsi a bors, de…” mondással jellemzik a visszatérést. A színház látogatói azonban így sem maradnak szórakozás nélkül, ugyanis a 2020/21-es premierek között vannak újra bemutatandó darabok és közkedvelt előadások folytatásai is.
Márciusban indulhatott volna hódító útjára Pokorny Lia önálló estje a kisszínpadon, a másfél órás könnyed „viszonyt” ígérő LIAison, amelyben a színésznő Weszely Ernő kíséretében dalolta volna el örömünket és bánatunkat egyaránt, azonban a koronavírus-járvány miatt nem volt idő a kibontakozásra. Szeptemberben azonban már lesz, így a LIAison fogja nyitni ősszel a bemutatók sorát, amelyet november első hétvégéjén a továbbra is repertoáron maradó Házassági leckék középhaladóknak második része követ. A Házassági leckék II.-ben ugyanaz a négy színész, vagyis Balsai Móni, Kovács Patrícia, Schmied Zoltán és Stohl András tapasztalják meg, hogy milyen a házasság haladók számára, Florian Zeller új darabját pedig Puskás Tamás rendezésében láthatja majd a közönség.

Kovács Patrícia és Stohl András a Házassági leckék középhaladóknak című darabban (Fotó: Horváth Judit)
A 2020-as évet egy hányatott sorsú darabbal zárja a Centrál Színház: eredetileg március 8-án, nőnapon debütált volna Tracey Letts, az Augusztus Oklahomában szerzőjének 2016-os műve A nevem Mary Page Marlowe címmel, de a Puskás Tamás rendezésében bemutatott előadásnak akkor nem volt esélye a tündöklésre. Decemberben már többen is megismerhetik majd, hogy milyen, amikor tizenegy képben, tizenegy életkori pillanatban tekinthetnek be a címszereplő életébe és fájdalmas történetébe, méghozzá Borbély Alexandra és Básti Juli játékát figyelve.
Végül jövőre, március elején a nagy sikerű Ma este megbukunk folytatásával jelentkezik a színtársulat. A Ma este felnövünk című komédiát újfent az angol előadás rendezője, Mark Bell állítja színpadra, mi pedig azon nevethetünk majd, hogyan lesz hat pöttöm óvodásból (Schmied Zoltán, Liptai Claudia, Rada Bálint, Sztarenki Dóra, Fehér Tibor, Tompos Kátya) óriás felnőtt.

Básti Juli és Borbély Alexandra A nevem Mary Page Marlowe-ban (Fotó: Centrál Színház)
A Centrál Színház bemutatói a 2020/21-es évadban:
Pokorny Lia – LIAison (zenés est, bemutató: szeptember, rendező: Pokorny Lia)
Florian Zeller – Házassági leckék II. (vígjáték, bemutató: november, rendező: Puskás Tamás)
Tracy Letts – A nevem Mary Page Marlowe (dráma, bemutató: december, rendező: Puskás Tamás)
Henry Lewis, Jonathan Sayer, Henry Shields – Ma este felnövünk (vígjáték, bemutató: 2021. március, rendező: Mark Bell)
Kiemelt kép: A Centrál Színház színészei (Fotó: Sárosi Zoltán)