Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett évadokat ide kattintva böngészhetitek át.
Öt évvel ezelőtt, 2014 októberében Ray Cooney és John Chapman vígjátékával, a Ne most, drágám!-mal nyitott a veresegyházi teátrum, a Veres 1 Színház. Indulásuk óta minden évadban három-négy saját bemutatót tűztek repertoárra, és így lesz ez a 2019/20-as színházi idényben is.
A premierek sorát idén októberben egy magyar mű, Örkény István Tóték című tragikomédiája nyitja. A második világháború idején, egy észak-magyarországi idilli kis faluban játszódó történet főszereplői a Tót család tagjai. Lajos, a község tűzoltóparancsnoka, felesége Mariska, és lányuk, Ágika. Egyetlen fiuk, Gyula az orosz fronton szolgál, ezért mikor az őrnagya Tótékhoz érkezik kipihenni a háború okozta traumát, a család mindent elkövet annak érdekében hogy a katona kedvében járjon – hátha azzal segíthetik fiuk sorsát. A groteszk humorú történetet számtalan formában feldolgozták már, a kisregényből maga Örkény írt színpadi változatot, ebből rendez előadást Veresegyházon Dicső Dániel. A főszerepekben Mihályfi Balázs, Faragó András, Balázs Andrea, Csáki Edina, Mohai Tamás, Zorgel Enikő, Petridisz Hrisztosz és Janik László lesz látható.
2020 februárjában tartja következő bemutatóját a Veres 1 Színház, amely egy újabb magyar darab, Tasnádi István Finitoja lesz. A kortárs színmű főszereplője Gáspár, egy 44 éves nagyábrándi, egykori húsüzemi dolgozó. “Nincs már életkedve, bezárkózott a kertvégi budiba. Ha már az életével nincs mit nyernie a falunak, hát a vesztét akarják, a szenzációra még az országos bulvármédia is kivonul. Kinek mennyit ér meg a halála? Kacagtató és legalább ennyire elgondolkoztató szatíra, egyedi, barokkos verselésben előadva” – írják a darabról a szerző hivatalos oldalán. A Magyar zombi alcímet is viselő műből Tasnádi Csaba rendez előadást, aki már korábban is dolgozott testvére színművével. Először 2007-ben Kecskeméten, majd 2013-ban Szatmárnémetiben, 2015-ben pedig a budapesti Pinceszínházban rendezte meg a Finitot. Most negyedik ízben a Veres 1 Színházban többek között Pusztaszeri Kornéllal, Molnár Gyöngyivel, Zorgel Enikővel, Fésűs Nellyvel és Mészáros Árpád Zsolttal dolgozik együtt a “magyar zombin”. A további szerepekben Janik László, Pál Tamás, Stubnya Béla, Pásztor Tibor, Krajnik-Balogh Gábor és Csáki Edina is látható lesz.

Fotó: Veres 1 Színház
A veresegyházi teátrum utolsó saját bemutatójára 2020 áprilisában kerül sor. Peter Shaffer fergeteges vígjátékát, a Black Comedyt állítják színpadra Nagy Sándor rendezésében. A főhős egy fiatal szobrászművész, aki különleges estére készül barátnőjével. Azt tervezi, hogy megkéri a lány kezét annak szigorú, katona édesapjától, ezért mindennek tökéletesnek kell lennie. Ám váratlanul kiderül, hogy a milliárdos műgyüjtő, akinek megtetszettek a fiú szobrai, szintén ezen a napon jönne… és ha ez még nem lenne elég, kimegy a biztosíték az egész házban, és a szomszédok a vaksötétben pont az ő lakásukban gyűlnek össze. Ebben a hihetetlen sodrású komédiában minden(ki) a feje tetejére áll. A Black Comedy trükkje, hogy míg a szereplők a sötétben tapogatóznak, addig a közönség fényesen mulat, hiszen amikor a színpadon világos van, a színészek nem látnak semmit. Az előadás szereplőit Mohai Tamás, Mihályfi Balázs, Csonka András, Csáki Edina, Krajnik-Balogh Gábor, Janik László, Zorgel Enikő és Molnár Gyöngyi alakítják.
A saját produkciók mellett a Veres 1 Színház idei bérletes előadásai közé több vendégjáték is bekerült. 2019 novemberében és decemberében az Orlai Produkciós Iroda klasszikus színműve, Molnár Ferenc Riviérája érkezik, 2020 márciusában pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Színházi Bestiák című produkcióját láthatja a közönség. A Kortárs bérletet átnevezi a teátrum, és egykori kollégájuk, a tavaly elhunyt neves színművész emlékének adózva Székhelyi József bérletre keresztelik. A bérlet vásárlói öt előadást nézhetnek meg, a Rózsavölgyi Szalon Kései találkozását és a Táncórákat, az Orlai Produkciós Iroda Hurokját, valamint a Karinthy Színház Margarida asszonyát és a Nézőművészeti Kft.-vel közös A piszkosak című produkciót.
Kiemelt kép: Pusztaszeri Kornél (fotó: Madách Színház), Balázs Andrea (fotó: Wikipedia) és Mihályfi Balázs (fotó: Szinkronjunkie)