Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A már eddig kihirdetett évadokat ide kattintva böngészhetitek át.

Közönségkedvenc operettek, rockmusical, mono-opera – ősbemutatók, nagy visszatérők és műfajteremtő különlegességek jellemzik a Budapesti Operettszínház következő évadát.

Különleges évadra készül a Budapesti Operettszínház, új vezetéssel, új szemlélettel, de változatlan elkötelezettséggel a Néző iránt” – ezzel a gondolattal nyitotta meg Kiss-B. Atilla, a teátrum új főigazgatója a május 21-i évadbejelentő sajtótájékoztatót, majd folytatta: „Igyekeztünk úgy összeállítani a következő évadot, hogy magas minőségben szolgálhassuk mind a nézőket, mind a műfajt és a művészetet. A megújulás jegyében új logót is kapott a színház, amelyben egymásba fonódva jelenik meg a két, számunkra fontos művészeti ág, a zene és a színház, hűen tükrözve az arculatot.” 

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház évadhirdető sajtótájékoztatóján (fotó: Várady Nikolett)

Az évad első bemutatója Kálmán Imre méltán híres operettje, a Csárdáskirálynő lesz, amelyet a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila rendez. Az operett először a csillagos ég alatt, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatkozik be, júliusban és augusztusban két-két alkalommal, ezt követően szeptember 6-án már a kőszínházban debütál. A Csárdáskirálynő jelmezeit Berzsenyi Krisztina, díszletét Cziegler Balázs tervezi. Az előadásban óriási méretben láthatunk majd egy ikonikus gramofont, aminek burkolata fokozatosan lehullik, végül egy csupasz váz marad csak, jelképezve, hogy valami eltűnik, miközben az arisztokrácia bent ropja a táncot. Az új bemutató azért is lesz különleges, mert visszanyúl a sok átdolgozást megélt mű eredeti, 1916-os, Gábor Andor-féle magyar változatához, tulajdonképpen annak reprodukciója lesz.

A soron következő előadás szintén egy operett, Kacsóh Pongrác János vitéze lesz, amely Bozsik Yvett rendezésében érkezik a nagyszínpadra. (Megjegyzendő: Bozsik ezt megelőzően a Csárdáskirálynőt koreografálja.) A november 22-én bemutatásra kerülő daljáték negyven év után lesz látható ismét a Budapesti Operettszínházban.

Tavasszal ősbemutatóként érkezik Horváth Szilárd, Szijártó Zsolt és Schiszler Zsolt rockmusicalje Mohács 1526 – Európa kapuja címmel. Kiss-B. időszerűnek tartja egy olyan musical színpadra állítását, amely a rock nyelvén meséli el mindazt, ami 1526-ban történt és az emlékezés erejével avatja be a nézőt ebbe az óriási veszteségbe.

Vidnyánszky Attila, a Budapesti Operettszínház évadhirdető sajtótájékoztatóján (fotó: Várady Nikolett)

A nagyszínpadi bemutatók sora ezzel véget ért, de több korábbi sikerdarab felújításra kerül. Hosszú évek után tér vissza szeptemberben a családok kedvence, A Szépség és a szörnyeteg Disney-musical Böhm György rendezésében, amely a németországi turnék bemutatóival együtt ősszel az 1000. előadását ünnepli majd. Karácsonykor ismét látható lesz Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi megható és szívmelengető musicalje, az Isten pénze. Charles Dickens Karácsonyi ének című regényének zenés színpadi változatát Somogyi Szilárd rendezi. Április 10-től újból részesei lehetünk Viktória és az ő huszárjának édes-bús szerelmi történetének. Ábrahám Pál operettjét Béres Attila állította színpadra. Emellett igazi meglepetés-produkciónak ígérkezik a Magyar Táncművészeti Egyetemmel együttműködésben létrejövő Diótörő balett, amit Harangozó Gyula koreografál majd.

A Budapesti Operettszínház legújabb, alig két éve megnyitott játszóhelye, a Kálmán Imre Teátrum két különleges, kísérletező produkciónak ad otthon. November 8-án mutatják be a Párizsi randevú – Volt egyszer egy Moulin Rouge című dinner showt, amely egy kevésbé ismert műfajt honosíthat meg idehaza. Az előadás különlegessége, hogy összefonódik benne a magas szintű szórakoztatás, a cirkuszművészet és a gasztronómia. A formabontó előadást Richter József rendezi, a koreográfiát a színház új balettigazgatója, Apáti Bence készíti. Szintén nem lehet majd a hagyományos jelzővel illetni a márciusban debütáló Tajtékos dalok című előadást, amely a rendező, Kiss Csaba megfogalmazása szerint játék életre-halálra, kis-zenekarra. Az est során tizenkét Boris Vian-sanzon szólal meg – magyarul először, neves költők, műfordítók tolmácsolásában. 

Végezetül, a Raktárszínházban ismét egy operát láthatunk majd. Anna Frank megrendítő történetéből Grigori Frid írt egyszemélyes operát. A német zsidó lány naplója alapján készült művet Rátóti Zoltán állítja színpadra.

Pillanatkép a Budapesti Operettszínház évadhirdető sajtótájékoztatóról (fotó: Várady Nikolett)

A 2019/20-as évad bemutatói a Budapesti Operettszínházban:

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (operett)

Szereplők: Csuha Lajos, Dézsy Szabó Gábor, Felföldi Anikó, Siménfalvy Ágota, Vadász Zsolt, Bakos-Kiss Gábor, Homonnay Zsolt, Bojtos Luca, Szendy Szilvi, Bódi Barbara, Laki Péter, Erdős Attila, Dénes Viktor, Fischl Mónika, Lévai Enikő, Kiss Diána, Mészáros Árpád Zsolt, Langer Soma, Virágh József, Bardóczy Attila, Szolnoki Tibor, Altsach Gergő 
Rendező: Vidnyánszki Attila
Bemutató: 2019. szeptember 6. (Nagyszínpad)

Kacsóh Pongrác: János vitéz (daljáték)

Szereplők: Dolhai Attila, Bordás Barbara, Bodrogi Gyula, Lukács Anita, Papadimitriu Athina, Langer Soma
Rendező: Bozsik Yvette
Bemutató: 2019. november 22. (Nagyszínpad)

Horváth Szilárd – Szijártó Zsolt – Schiszler Zsolt: Mohács 1526 – Európa kapuja (rockmusical)

Szereplők: Széles Flóra, Sándor Péter, Peller Anna, Serbán Attila, Janza Kata, Kerényi Miklós Máté
Rendező: Vincze Balázs
Bemutató: 2020. március 20. (Nagyszínpad)

Párizsi randevú – Volt egyszer egy Moulin Rouge (dinner show)

Közreműködik: Vásári Mónika, Buch Tibor
Rendező: Richter József
Bemutató: 2019. november 8. (Kálmán Imre Teátrum)

Grigori Frid: Anne Frank (mono-opera)

Játssza: Süle Dalma
Rendező: Rátóti Zoltán
Bemutató: 2020. február 15. (Raktárszínház)

Boris Vian: Tajtékos dalok (sanzon-est)

Szereplők: Földes Tamás, Gubik Petra, Kocsis Dénes
Rendező: Kiss Csaba
Bemutató: 2020. március 10. (Kálmán Imre Teátrum)

Kiemelt kép: Pillanatkép a Budapesti Operettszínház évadhirdető sajtótájékoztatóról (fotó: Várady Nikolett)