2025. július 16-án veszi kezdetét a négynapos Campus Fesztivál megszokott helyszínén, a debreceni Nagyerdőben. A szervezők idén is igazi világsztárokat hívtak meg, így jövő nyáron már biztos, hogy hazánkba érkezik az egyik legsikeresebb R&B énekes-dalszerző, a TikTokon 65 millió követővel rendelkező Jason Derulo és az amerikai The Chainsmokers elektropop duó.
A programkínálat, ahogy minden évben, ezúttal is a sokszínűség jegyében áll össze, amit jól mutat a jövő évre most bejelentett több mint negyven előadó, ugyanis az amerikai világsztárok mellett számos magyar előadó neve is nyilvánossá vált. A hagyományokhoz híven a könnyűzenei programban nem lesz olyan stílus és zenei szubkultúra, amely ne jelenne meg valamilyen formában Debrecenben. A várható teljes zenei kínálatban jövőre is több száz produkció szerepel, a hazai élvonal mellett kiemelt lehetőséget kapnak a helyi előadók és a rétegzenei műfajok képviselői is.
A szervezők a változatosságot is szem előtt tartották, jövőre olyan produkciók is visszatérnek a Campusra, amelyek az elmúlt évben vagy években hiányoztak: láthatják a Halott Pénzt és a Bagossy Brothers Companyt, valamint hosszabb szünet után tér vissza Debrecenbe a Quimby zenekar. Az alfa és a Z generáció kedvenc hiphop előadói sem maradnak távol, de jubileumokban sem lesz hiány: az Irie Maffia 20 éves turnéja a fesztivált is érinti, a Hol van az a krézi srác? sláger pedig már 25 éves, az ehhez kapcsolódó best of műsort Szűcs Krisztián (ex-HS7) viszi el a fesztiválra.
Ez még csupán az első kör, számos további zenei produkciót és igazi kulturális-művészeti programkavalkádot is felvonultat majd a jövő évi rendezvény, amelyeket majd fokozatosan jelentenek be a szervezők.
A Campus Fesztivál turisztikai jelentőségét jól mutatja, hogy 2024-ben négy napra teljesen megtelt Debrecen és környéke, a városban a megszokottnál is jóval többen fordultak meg, a szállások telítettsége gyakorlatilag 100 százalékos volt, tehát érdemes már jó előre szálláshelyet foglalni a jövő évi fesztiválra, amelyre december 31-ig nagyon kedvező áron lehet bérletet vásárolni.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Debreceni Campus Fesztiválról (Fotó: Campus Fesztivál Facebook oldal)