Néhány hete számoltunk be róla, hogy Kormos Anett (A mi kis falunk, Tóth János) és Goda Krisztina (Csak színház és más semmi, Ida regénye) forgatókönyve alapján, Orosz Dénes (Seveled, Coming Out) rendezésében valósul meg a Hogyan tudnék élni nélküled? című musical/romantikus vígjáték, amely a Kossuth-díjas Demjén Ferenc legnépszerűbb dalait vonultatja fel.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő film egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el, amely örökre megváltoztatja egy faital pár életét. A sztori két idősíkon játszódik majd: az egyikben egy a zenei karrierjében és a magánéletében is megrekedt harmincas nőt ismerhetünk meg, aki egy ismeretlen férfi által levélköteget talál elhunyt nagyapja házában. A levelekből aztán kirajzolódik egy szerelmi történet 1989-ből, amikor főhősünk édesanyja a barátnőivel a Balatonnál nyaral, és a közös életét tervezi az édesapja által kijelölt vőlegényével, amikor megismerkednek egy rockzenekar tagjaival.
Eddig nem lehetett tudni, hogy kik lesznek a Hogyan tudnék élni nélküled? musical főszereplői, azonban most kiderült, hogy Törőcsik Franciska (BÚÉK, Budapest Noir, A mi kis falunk) és Ember Márk (BÚÉK, A Viszkis, A tanár) csatlakoztak a produkcióhoz, amelynek forgatása késő ősszel kezdődik meg. Franciska, akit ősszel első filmfőszerepében, a Cicaverzumban láthatunk a következőket mondta el: „Mindig is vágyam volt egy olyan nagyszabású és színvonalas zenés produkcióban szerepelni, ahol kiélhetem a tánc és az éneklés iránti szerelmem, és a történet kifejezetten olyan, amit csak az itt élők érthetnek teljes egészében. Ezt hozza nekem a 90-es évek Balatonja, valamint Demjén Ferenc zenéje, ami megkérdőjelezhetetlen az elmúlt évtizedek zenei korszakában, és aminek nem csak összetéveszthetetlen a zenei világa, de amit a dalszövegei is kortalanná tesznek. A minőségre nekem az alkotócsapat garancia, többek között az írók, Goda Kriszta és Kormos Anett, a rendező, Orosz Dénes és a producer Kirády Attila. Az eddigi próbák és előkészületek nagyon ígéretesek, valamint a színészkollégáim, a már meglévő szereposztás remek, nagy öröm lesz velük játszani, és úgy érzem, a nézők is imádni fogják.”
Ember Márk pedig nem ijed meg a zenei témától, hiszen több zenekar tagja, többek között A GRUND – a Vígszínház fiúzenekarával is koncertezik. A színész arról vallott, mit jelent számára a zene: „A gyerekkoromat abszolút meghatározták a zenés filmek. A Hair-t apukám mutatta, A Grease-t anyukám, A Made in Hungáriát a barátaim. Most itt van nekünk a lehetőség, hogy mi is megalkossunk egy olyan zenés filmet, amit egyszer valaki megmutat majd valakinek, akinek ez az élmény – remélhetőleg – egy életre szóló lesz. Ennek tudatában igyekszünk a legnagyobb odaadással és alázattal megfelelni a kihívásnak. Azt biztosan kijelenthetem, hogy ez az egész stábra igaz. Demjén Ferenc dalaival dolgozni pedig különösen nagy és megtisztelő feladat. Ezek a zenék és szövegek mindenkinek ott vannak a fülében, a szívében, az emlékeiben és még sok generáció fogja ezeket a dalokat a sajátjának érezni. Remélem, mi is hozzá tudunk tenni ehhez. Nagyon izgulok, de annál jobban várom, hogy elkezdjen forogni a kamera.”
Kiemelt kép: Ember Márk és Törőcsik Franciska (Fotó: IKO)

