A Margitszigeti Színház nagy nyári operabemutatójához, Verdi Attila című művéhez kapcsolódóan nagyszabású kiállítást szervezett a hun király legendák ködébe vesző alakjáról és a hunok történetéről. A műemlék Víztoronyban megrendezésre kerülő kiállításon beléphetünk a hunok világába, a programot pedig az opera megtekintésével tehetjük teljessé, ahol a szereplők életre keltik a legendás alak, Attila 1570 évvel ezelőtti történetét.

Az Attila opera 452-ben, a hun király Észak-itáliai hadjárata alatt, Aquilea város meghódítása után játszódik. A színház udvarán álló Margitszigeti műemlék Víztorony a kiállítás helyszíneként szolgál, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum támogatásával kortörténeti összefoglalóként a hunok, a hun birodalom és királyuk Attila történelmi jelentőségű eseményeit, az életformájukra és az udvari életvitelükre leginkább jellemző momentumokat tárja a látogató elé. A tárgyi fotók és a szöveges magyarázatok többek között az opera cselekményét is segítenek a látogatók számára megérteni. Az operabemutató alkalmával megnyíló kiállítás a jeggyel rendelkezők számára a darab előtt és annak szünetében ingyenes látogatható. A kiállítás megnyitóját ma 18 órakor tartják a színház terültén található Víztoronynál, a tárlat szeptember 15-ig tekinthető meg.

Kiemelt kép forrása: Margitszigeti Színház