December 17-én, 15 órakor nyílik meg a Szebeni Műhely Zenta 2022 című kiállítása a Palota Galériában, a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban. A tárlat egy hosszú együttműködés első lépéseként valósul meg.

A Szebeni Műhely Fotográfiai Alkotóközösség 2015-ben alakult meg azzal a céllal, hogy a meghívott fotográfusok évente mintegy két héten át egy közösen meghatározott témában együtt fényképezzenek, szakmai vitákkal gyarapítsák tudásukat, formálják művészi világukat. A műhely alapítója, művészeti vezetője, a 2020-ban elhunyt Szebeni András, Balogh Rudolf-díjas, érdemes művész. A Szebeni Műhely tagjai és a kiállítók között találjuk Bácsi Róbert Lászlót, Bánkuti Andrást, Benkő Sándort, Fazekas Istvánt, Kiss-Kuntler Árpádot, a 2020-ban elhunyt, Móricz-Sabján Simont, Németh Györgyöt és Reviczky Zsoltot. A műhely tiszteletbeli tagja Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész, Kincses Károly fotómuzeológus és Hajdú Éva fotográfiai szakíró. A tárlat kurátora Kincses Károly.

Kiemelt kép: A Szebeni Műhely tagjai 2019-ben: (felső sor balról) Gaál Zoltán, Fejér Gábor, Kiss-Kuntler Árpád, Fazekas István, Móricz-Sabján Simon, Dobos Tamás, Reviczky Zsolt, Hossala Tamás, Németh György, Bácsi Róbert László. Középső sor: Szántó György, Szabó Bernadett, Benkő Sándor. Ülő sor: Bánkuti András, Keleti Éva, Szebeni András, Hajdú Éva, Kincses Károly (Fotó: Szebeni Műhely)