Hosszú évek gyűjtőmunkájának eredményeként október 29-én megjelentették Molnár Ferenc eddig ismeretlen kisregényit egy kötetben, amely az Egyetlenegy asszony címet kapta.

Molnár Ferenc a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, akinek nevéhez megannyi fantasztikus regény, novella és dráma fűződik, köztük a Liliom és a Játék a kastélyban, valamint leghíresebb műve, A Pál utcai fiúk. A Ferenc József-renddel kitűntetett magyar író színdarabjait egész Európa szerte, és a tengeren túlon, Amerikában is játszották, regényeit több nyelvre lefordították és arattak sikert az olvasók körében a világ számos pontján. Történetei rendkívül összetettek, és talán ez az, ami a mai napig megunhatatlanná és aktuálissá teszi műveit.

Az eddig ismeretlen, 1899 és 1902 között írt opuszok bár önálló alkotások, témájuk, a szerelem és hangulatuk mégis összefűzi őket. „Élettapasztalat és félreértés, atyai szigor és lázadás, rózsaszín leányálom és gaz csábító, éretlen férfi és tapasztalt hölgy, hozományvadász és hozományt hazudó, szerelem és álszerelem, bűn és csábítás, házasság és szeretők, cédák és huszárok...” – mindez megtalálható a most kiadásra került történetekben, melynek szereplői ugyanazt a kérdést járják körül miközben meg kell küzdeniük a társadalmi elvárásokkal, végül azonban valamennyien felismerik, hogy a tiszta érzelem vezérelte vágy és az elvárások korántsem fedik egymást.

Molnár Ferenc Egyetlenegy asszony című kisregény-gyűjteménye már kapható a könyvesboltokban.

Kiemelt kép: Molnár Ferenc (Fotó: Fortepan)