A HATAN Társulat Ki voltál, lányom? című előadása olyan témákról beszél, amelyeket mély hallgatás övez. A Csernus Mariann azonos című napló-regénye alapján készült produkció középpontjába kerül a családon belüli erőszak, a gyász és hogy mennyire nem való szülőnek gyermekét temetni.
Sokszor a legközelebbi kapcsolataink esnek tőlünk a legtávolabb és azokban rendül meg leginkább a bizalmunk, akikre a leginkább számítunk. A mindennapok gyorsasága elmossa az érzelmek középpontba kerülését, talán azt sem tudjuk mit él át a szomszéd szoba tulajdonosa.
A Ki voltál, lányom? című előadás egy anya szembesülése azzal, hogy mi is történt lánya életében, olyan események, amelyekről tudomása sem volt, ugyanakkor tragédiához vezettek, feldolgozhatatlan traumákhoz. Sikerül-e elindulnia a gyógyulás útján?
Csernus Mariann, Kossuth-díjas és érdemes művész ma már 95 éves, pályája során elsősorban színésznő, akárcsak mindössze 36 évesen elhunyt lánya, Joó Katalin. Lánya halálát követően 5 év múlva tudott beszélni a gyászról, ekkor jelent meg napló-regénye, ebben képzeletbeli párbeszédbe lép földi értelemben már nem létező gyermekével.
A HATAN Társulat előadásával nem könnyed szórakozásban lesz részünk, mélyen a fájdalmainkig ásunk, mások tragédiáján keresztül. A darabban három színész áll színpadra, Sztárek Andrea, Kecskés Karina és Nyári Zoltán, színpadra adaptálta Karafiáth Orsolya, Horváth Patrícia ötletei alapján, a díszlet és jelmez felelőse Árva Nóra volt, zenéjét Pirisi László szerezte.
Kiemelt kép: Sztárek Andrea a Ki vagy, lányom? című előadás főszerepében