Ki vagyok én? – Megérkezett a Sofie világa-képregény folytatása

Nicoby és Vincent Zabus Sofie világa – A ​filozófia Descartes-tól napjainkig című képregénye Jostein Gaarder világhírű regényadaptációjának második kötete, amely a filozófiatörténet modern és kortárs fejezeteit dolgozza fel. Ez a rész nem csupán a filozófiai eszmék továbbgondolása, hanem egyben önreflexív kaland is: a főhős, Sofie, immár tudatában van annak, hogy egy történet, egy képregény szereplője, és e felismerés alapjaiban rengeti meg önazonosságát és a világ értelmezését. A mű így egyszerre filozófiatörténeti utazás és posztmodern létezésdráma, amely a gondolkodás, a valóság és az identitás természetét is vizsgálja.

Az első kötet (A ​filozófia Szókratésztől Galileiig) az antikvitástól a kora újkorig vezette végig az olvasót a filozófia történetén. Sofie egy különös levelet kap, amely kérdéseket tesz fel a világ természetéről és önmagáról. Egy titokzatos férfi, Alberto vezeti be őt a gondolkodás történetébe: Szókratész kérdésfeltevései, Platón ideatanának örök érvénye, Arisztotelész rendszerező elméje, majd Descartes módszeres kételye mind olyan állomások, amelyek Sofie gondolkodását formálják. Az első rész végére azonban a filozófiai kaland meglepő fordulatot vesz: Sofie és Alberto ráébrednek, hogy nem valóságosak, hanem egy történet szereplői.

Innen indul a második rész, amelyben a filozófia története a modernitástól napjainkig ível, miközben Sofie és Alberto próbálják megérteni saját létezésük természetét. A történet szinte filozófiai allegória: miközben Sofie a racionalizmus és empirizmus vitáján, majd a felvilágosodás és az egzisztencializmus tanításain keresztül halad, párhuzamosan küzd önazonosságának kérdésével – vajon mi marad az „én”-ből, ha kiderül, hogy az is csak egy narratív konstrukció?

A kötetben sorra jelennek meg a modern filozófia nagy alakjai. René Descartes a kétely és az önreflexió filozófusa, akinek híres tétele, „Cogito, ergo sum” („Gondolkodom, tehát vagyok”) Sofie számára különös jelentőséggel bír: hiszen ő maga is egy gondolat szülötte. Spinoza és Leibniz rendszerei a világ harmóniáját és isteni rendjét keresik, Locke és Hume pedig az emberi tapasztalat határait vizsgálják. Kant gondolatai, különösen a „dolog önmagában” fogalma, a lány számára új dimenziót nyitnak: a világ, amelyet lát, talán csak az észlelet keretei között létezik.

A történet ezután a modern filozófia nagy áramlatait is bemutatja: Hegel dialektikáját, Marx társadalomkritikáját, Nietzsche emberfelfogását, amely az értékek újrateremtésére hív, valamint Sartre egzisztencializmusát, aki szerint „az ember az, amivé önmagát teszi.” Ezek a filozófusok mind Sofie belső fejlődésének metaforáivá válnak: mindegyikük tanítása egy újabb réteget tár fel a lány önértelmezésében.

A képregény különösen izgalmas rétege, amikor Sofie felismeri, hogy ő maga is gondolat, szöveg és kép terméke. Ez a felismerés azonban nem bénítja meg, hanem arra készteti, hogy a filozófiát ne puszta tananyagként, hanem önismereti útként élje meg. Albertóval folytatott beszélgetései során a filozófia egyre inkább a „létezés szabadságának” kutatásává válik. Vajon szabad lehet-e valaki, aki egy történet része? Vagy épp az a szabadság, ha tudatában van ennek?

A történetben idővel megjelenik Hilde, Sofie alteregója is: Hilde a „külső” világban él, és így olvassa – apja írásaként – Sofie történetét. Ő az, aki a „valóságban” létezik, de akinek a világát Sofie csak sejti. A két lány kapcsolata a narratív szintek közti határvonalat mossa el: Hilde az alkotó és az olvasó kettős szerepében jelenik meg, Sofie pedig az ő gondolatainak tükre lesz, ezáltal az identitás, az alkotás és a szabadság kérdései egymásba fonódnak.

Nicoby és Zabus ezzel a megoldással a filozófia egyik legfontosabb kérdését teszik láthatóvá: mi a valóság? Létezhet-e a gondolat az anyag nélkül, és ha igen, mit jelent az „én”? A képregény vizuális narratívája – a színek változása, a panelek közti ritmus, a realista és absztrakt képi világ váltakozása – mind a filozófiai tartalmat erősítik. Amikor Sofie és Alberto a racionalistákról beszélnek, a vonalak tiszták és geometrikusak; amikor Nietzsche tanításai kerülnek elő, a képek kavargóbbak, szinte expresszívek.

A filozófia így nem száraz elméletként, hanem érzéki tapasztalatként jelenik meg. A gondolatok szó szerint „életre kelnek”: Hume kételkedő arckifejezése, Kant jegyzetekkel teli szobája vagy Sartre füstös párizsi kávéháza mind élő szimbólumai a gondolkodás korszakainak. A szerzők ügyesen használják a képregény médiumát arra, hogy a filozófiai absztrakciót vizuálisan is elérhetővé tegyék: Zabus forgatókönyve és Nicoby rajzai együtt egy olyan világot teremtenek, amelyben az olvasó maga is Sofie útját járja végig. A történet nem pusztán oktat, hanem kérdéseket vet fel, és minden olvasót arra késztet, hogy saját létére, szabadságára, valóságérzékelésére gondoljon. A filozófia így nem a múlt nagy gondolkodóinak múzeuma lesz, hanem élő, lüktető diskurzussá válik, amelyben minden ember részt vehet.

A Sofie világa – akárcsak maga az eredeti mű – egy mélyen emberi történet az önismeretről és a gondolkodás szabadságáról. A kötet bátran kérdez rá arra, amit mindannyian érzünk: vajon valóban mi irányítjuk az életünket – vagy csak egy nagyobb történet szereplői vagyunk, akik megpróbálnak tudatosan létezni benne?

Jostein Gaarder – Vincent Zabus – Nicoby: Sofie világa 2. – A filozófia Descartes-tól napjainkig (Le Monde de Sophie 2. – La Philo, de Descartes à nos jours), ford., Till Katalin, Ciceró Könyvstúdió, 264 oldal
Kiemelt kép: A Sofie világa 2. – A filozófia Descartes-tól napjainkig című kötet borítórészlete