Tegnap ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a megújult Országos Színházi Találkozó, a Kaposváron tartott színház-szakmai szemle házigazdája ebben az évben a Csiky Gergely Színház. A versenyprogramban nyolc nagyszínpadi és nyolc kamaraelőadás kapott helyet, így összesen tizenhat produkciót láthatnak a kultúra szerelmesei.

Dr. Fülöp Péter fesztiváligazgató a színház melletti parkban tartott megnyitón arról beszélt, hogy közel egy éve dolgoznak azon, hogy összeálljon a szemleprogram és a kísérőprogramok. Megköszönte az egész szakmának, hogy az elmúlt évek nehézségei – világjárvány, energiaválság, szakmai belső feszültségek – ellenére képviseltetik magukat a rendezvényen budapesti művészszínházak, határon túli társulatok, vidéki kőszínházak és független társulatok egyaránt. Hangsúlyozta azt is, hogy a fesztivál megszervezésekor a legfontosabb cél az volt, hogy a hosszú évek kihagyása után az első legyen tényleg egy találkozó, a szakma és a színházkedvelők ünnepe. Célként fogalmazták meg azt is, hogy ne csak egy szűk kör, a szemleprogramokra jegyet váltók ünnepelhessenek, hanem az egész város, sőt a régió. Ebben partner lett Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója, akinek köszönhetően balatoni helyszíneken is lesznek előadások, Kaposváron pedig ingyenes programokkal is kedveskednek az érdeklődőknek – mondta Fülöp Péter.

Pillanatkép az Országos Színházi Találkozó megnyitójáról (Fotó: Katona Tibor)

Szita Károly polgármester köszöntőjében a hazai színjátszás egyik meghatározó városának nevezte Kaposvárt. Szólt arról, hogy a helyi egyetemen színészképzés is zajlik, amire büszke a település, csakúgy mint arra, hogy az Országos Színházi Találkozók újabb sorozatának első állomása lehet. Felidézte, hogy 2019 óta szüneteltek a találkozók, de a szakma igényelte a folytatást. Mint mondta, Vidnyánszky Attila vetette fel pár éve egy vándorfesztivál szervezésének ötletét, amelynek első állomása Kaposvár lett. Az elmúlt öt évben sok vidéki színház újult meg kormányzati támogatással, és a kaposvári volt az első felújított vidéki kőszínház – tette hozzá. „Büszke vagyok, hogy az ötletből valóság lett” – fogalmazott.

A megnyitón a Fővárosi Nagycirkusz művészei is felléptek, összművészeti produkciójuk igazi összefogásként valósult meg, mivel a budapesti intézmény a háború kitörése óta száz ukrán művészt lát vendégül, lát el nap mint nap, és ad nekik munkát.

Az OFF-programok között színházi előadások, élőzenei produkciók és táncelőadások is helyet kaptak. A Csiki Gergely Színház mellett lévő parkban családi programok, koncertek és gasztronómiai élmények várják a látogatókat. A megnyitón elhangzott, hogy a szemleprogramból már csak négy előadásra lehet néhány jegyet kapni, a többi teltházas.

Kiemelt kép: dr. Fülöp Péter (Fotó: Katona Tibor)