December 6-án debütál a Pesti Színházban Sir Alan Ayckbourn brit kortárs drámaíró Igazából komédia című műve, amelyet Szabó Máté állít színpadra Varga-Járó Sárával és Kovács Tamással a főszerepben.
Sir Alan Ayckbourn 1998-ban írta Comic Potential című romantikus sci-fi komédiáját (ez a szerző 53. egészestés színházi darabja), amely egy évvel később a Scarborough-i Stephen Joseph Theaterben debütált. Sikerét mi sem mutatja jobban, mint a következő években elhozott díjak sora: 1999-ben Janie Dee elnyerte a legjobb színésznőnek járó London Critics’ Circre Theater Awardsot, az Evening Standard Awards-ot és 2000-ben a Laurence Olivier Awards-ot is.
A történet szerint a nem túl távoli jövőben – amikor minden megváltozik, kivéve az emberi természetet – a televíziós szappanoperákat már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia írja, a szerepeket pedig erre a célra kifejlesztett androidok, úgy nevezett „aktoidok” játsszák. Komédiák már nem készülnek, mivel ezek a robotok bármily illúziókeltően is utánozzák az emberi viselkedést, humorérzékkel egyáltalán nem rendelkeznek. Ám egy napon a tévéstúdióba ellátogató ifjú író (Kovács Tamás) az egyik meghibásodott robotlányban (Varga-Járó Sára) meglátja a vígjátéki potenciált…
A Vígszínház fiatal művészei mellett színpadra lép majd az előadásban Méhes László, Petrik Andrea, Lukács Sándor, Waskovics Andrea, Radnay Csilla, Telekes Péter, Majsai-Nyilas Tünde és Szántó Balázs is. A díszletet PeterSparrow, a jelmezeket Tihanyi Ildi tervezi, a mozgásért Kováts Gergely Csanád, a zenéért Cser Ádám felel. A Zöldi Gergely fordítása alapján készülő előadást Szabó Máté rendezésében láthatják majd a nézők december 6-tól a Pesti Színházban.
Kiemelt kép: Varga-Járó Sára és Waskovics Andrea (Fotó: Dömölky Dániel)

