A Vígszínház 2024/25-os évadának első nagyszínpadi bemutatója Szigligeti Ede Liliomfija lesz, a magyar drámairodalom legtöbbet játszott komédiájának friss színpadi változatát Vecsei H. Miklós, Kovács Adrián és ifj. Vidnyánszky Attila jegyzi, aki egyben az előadás rendezője is.
Ki ne ismerné Liliomfi és Mariska bájos szerelmi történetét? Mindannyian izgultunk már Szilvai professzor unokaöccséért és nevelt gyámleányáért, akiket az özvegy egymásnak szán, ám ők természetesen ellenállnak a frigynek. Egészen addig, amíg izgalmas bonyodalmak sorozatát követően rá nem jönnek, hogy az isten is egymásnak teremtette őket. A vígszínházi változattal az alkotók célja, hogy ráébresszenek minket a játék, a barátság és a mindent felülíró szerelem fontosságára.
A könnyed szórakozást ígérő előadásban színpadra lép a társulathoz vendégként érkező Keresztes Tamás, a Katona József Színház vezető színművésze a címszerepet fogja játszani. Partnerei lesznek mások mellett Szilágyi Csenge (Kamilla), Rudolf Péter (Szilvai), Ötvös András (Szellemfi), Hegedűs D. Géza (Kányai), Borbiczki Ferenc (Sczwartz), Gál Réka Ágota (Mariska) és Gyöngyösi Zoltán (Gyuri).
A díszletet Csiki Csaba, a jelmezeket Cs. Kiss Zsuzsanna tervezi, a zenét Kovács Adrián és Mester Dávid közösen jegyzik, míg a szöveget és a dalszövegeket Vecsei H. Miklós írta, a rendező ifj. Vidnyánszky Attila. A premierre szeptember 21-én kerül majd sor.
Kiemelt kép: Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós (Fotó: Dömölky Dániel)