Október 5-én nyitották meg a 7. Godot Art Fair EXPO-t, ahol 150 művész 2000 műalkotását tekinthetik meg az érdeklődők.

A Godot Art Fair kortárs művészeti expo évente 150 fiatal művészt támogat úttörő kezdeményezésével, hogy minél szélesebb közönség válogathasson alkotásaikból. A vásárra bekerülő műveket a szakmai zsűri (Laczkovich Borbála, Kozák Gábor, Cserhalmi Luca, Kovács Rebeka) három lépcsőben bírálja el. Az október 5. és 16. között a Godot Kortárs Művészeti Intézet hatalmas magánmúzeumában, immár hetedik éve megrendezésre kerülő vásáron olyan országszerte ismert művészek is képviseltetik magukat a frissen bemutatkozó fiatal tehetségek mellett, mint Bukta Imre, drMáriás, El Kazovszkij, feLugossy László, Gaál József, Nagy Kriszta vagy Szikora Tamás.

Kiemelt kép: Pillanatkép a 7. Godot Art Fair EXPO-ról (Fotó: Godot Intézet)