Az Art-Színtér egy 2020-ban alakult projekt, amely célja professzionális színházi előadások létrehozása és bemutatása az ország bármely pontján. A két ügyvezető Ernhardt Attila és Fekete Mária már több, mint 20 éve dolgoznak a kulturális szektorban. Eddig ugyan a pandémia alatt bevezetett  korlátozások nem tették lehetővé számukra, hogy személyesen is bemutatkozhassanak a nagyközönségnek, ám szeptembertől várnak minden érdeklődőt a Bethlen Téri Színházban, ahol két nagyszabású produkcióval indítják az évadot:

Szeptember 17-én Terrence McNally Ketten egyedül című színdarabját mutatják be Ullmann Mónika és Makranczi Zalán főszerepelésével, Dicső Dániel rendezésében. A történet egy pincérnő és egy szakács (Frankie és Johnny) egymásra találását mutatja be. A félszeg, mégis kitartó munkahelyi flörtből idővel mozi és vacsora, végül egy szenvedélyes éjszaka lesz, ezzel pedig kezdetét veszi egy hajnalig tartó, sziporkázóan mulatságos és kíméletlenül őszinte huzavona. Ezen az éjszakán az óvatos távolságtartás találkozik a szeretetteljes rohamtempóval, a higgadt érvek a sors esztelen kergetésével, hegek a sebezhetőséggel és rengeteg kétséggel.

Marjai Virág és Jakab Csaba a Mesterhármas című előadásban ( Fotó : Panamy)

Szeptember 23-án pedig Eric Assous Mesterhármas című előadása debütál Marjai Virág, Jakab Csaba és Ozsgyáni Mihály szereplésével, Halasi Imre rendezésében. A történet szerint a férjnek eszébe jut, hogy itt az ideje bevallani néhány félrelépését, amivel elindítja a kettőjük közötti kölcsönös gyanúsítgatások lavináját… Tudjuk jól, egyetlen hazugság sincs következmények nélkül, mint ahogy egyetlen igazság sem teljesen veszélytelen. A bizalom pedig egyszerre illúzióvá foszlik. Márpedig a házasságban nélkülözhetetlen az illúzió…

Kiemelt kép: Ketten egyedül előadáskép  (Fotó: Panamy)