Sikeresen lezajlott az idei, Berlinben megrendezett Európai Filmdíj-átadó ünnepség, szám szerint a harmincnegyedik. Nem csupán a változatos jelöltek – nem kevesebb, mint 53 film került be a válogatóba – vagy éppen az elismerő bólogatásra okot adó díjazottak miatt emlékezhetünk majd erre a ceremóniára, hanem elsősorban a magyar vonatkozása révén. Ugyanis (amit már pár hónapja, októberben be is jelentettek egy örömhír kapcsán) ezen a díjátadón ítélték oda az idei életműdíjat az egyik legtehetségesebb és világszerte elismert magyar filmrendezőnek, Mészáros Mártának.

Mészáros sikere mellett (a díjat egyébként nem más, mint Enyedi Ildikó nyújtotta át) tartogatott néhány igencsak érdekes és meglepő pillanatot is az idei Európai Filmdíj-átadó. A legjobb európai film díját Jasmila Žbanić bosnyák rendező Quo vadis, Aida? című műve kapta. FIPRESCI díjban részesült az Ígéretes fiatal nő, a legjobb európai színész maga Sir Anthony Hopkins lett (Az apában nyújtott zsigerig hatoló alakításáért), forgatókönyv kategóriában szintén Az apa csúcsosodott ki, többek megdöbbenésére pedig Julia Ducournau legutóbbi, megbotránkoztató filmje, a Titán is részesült egy legjobb fodrász- és sminkmester díjban. A legjobb európai látványtervező pedig nem más lett, mint Ágh Márton (Természetes fény) – ezzel a második díjat odaítélve egy magyar filmesnek. Szívből gratulálunk mind Mészáros Mártának, mind Ágh Mártonnak, mind pedig az összes díjazottnak egyaránt!

Kiemelt kép: Mészáros Márta, Enyedi Ildikó (Fotó: YouTube)