Március 6-án, két év kihagyás után ismét a Vígszínházban lép fel a Budapest Bár, ráadásul rögtön dupla előadással kedveskednek a közönségnek: a délutáni koncertet 16 órai, az estit pedig 20 órai kezdéssel tekinthetik meg az érdeklődök. A csodálatos épületbe részben megújult repertoárral és természetesen a régi kedvencekkel érkezik ismét a Farkas Róbert vezette formáció. 

A Budapest Bár a szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásaival vált Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarává. Az együttes varázslatos vonzerejét a kitűnő zenészeknek és a magyar rockzene kultikus énekeseinek köszönheti. Az eredetileg egyetlen lemezre összeálló Budapest Bár tizenkét énekessel, teljesen egyedi felállásban működik – talán épp ezért lett mára a legkeresettebb koncertzenekar, fesztiválok és nagyszínpadok rendszeres fellépője. A zenekar védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra – ezzel megteremtve egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait. A Budapest Bár vezetőjének és alapítójának, Farkas Róbertnek eredeti szándéka pontosan az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának, életben tartva és megújítva a régi hagyományokat. A zenekarnak köszönhetően rég elfeledett dallamok váltak újra a köztudat, és a fiatalok kultúrájának részévé. Számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, közismerteket öltöztettek új köntösbe, az utóbbi időben pedig számos új dalt is írtak. Korok, kultúrák, stílusok és korosztályok találkoznak a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt az együttest, amely mára többgenerációs kedvenccé vált.

A zenekar tagjai: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Ürmös Sándor (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika), Farkas Richárd (nagybőgő), Kisvári Bence (dob), akik a délutáni előadáson Németh Jucival, Frenkkel, Keleti Andrással, Lovasi Andrással, Mező Misivel, Szűcs Krisztiánnal és Tóth Verával, este pedig Behumi Dórival, Rutkai Borival, Ferenczi Györggyel, Kollár-Klemencz Lászlóval, Lovasi Andrással, Kiss Tiborral és Szűcs Krisztiánnal lépnek színpadra.

Kiemelt kép: Az esemény színlapja (Fotó: Vígszínház)