A múlt héten írtuk meg, hogy a Vígszínház idén is ellátogat határon túlra, és ismét fellépnek partnerszínházuk, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadán. A teátrum ebben az évben két produkcióval, Molnár Ferenc komédiájával, A testőrrel, valamint a marosvásárhelyi származású Kincses Réka által írt és rendezett A Pentheszileia program című drámával áll a kolozsvári közönség elé. Azonban még mielőtt útra indulna a Víg, a romániai teátrum érkezik a Szent István körúti intézménybe.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Vígszínház nagyszínpadán mutatja be William Shakespeare klasszikusából, A velencei kalmárból készített előadását. A produkció egy modern technológiájú, hideg világban játszódik, ahol kontrasztként az emberek elképesztően szenvedélyesek, ám ezek az érzelmek elsősorban a nárcizmus, az önzés és az egoizmus felé mutatnak. A szereplők mind foglyai valaminek és folyamatosan az érdekeik szerint cselekszenek. A teátrum igazgató-főrendezője, Tompa Gábor által színpadra álmodott előadást május 6-án este játsszák a Vígben.

Jelenet Homemade című előadásból (fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház)
A rákövetkező napon, május 7-én egy stúdióelőadást láthat a közönség, a Házi Színpad intim terében adják elő a kolozsvári társulat tagjai a Homemade-et, mely a romániai családok jelenlegi helyzetéről indít párbeszédet. 2016 márciusában több mint 70 mélyinterjút készítettek az alkotók Erdélyben élő 12-19 éves fiatalokkal, illetve felnőttekkel a szülő-gyermek kapcsolatról. A céljuk az volt, hogy megismerjék a családokon belüli viszonyokat, majd mindezekről kortárs művészi színházi eszközökkel beszélni tudjanak. A rendhagyó alkotói folyamat során a színészek Urbán András vezetésével együtt dolgoztak pszichológusokkal, szociológusokkal, pedagógusokkal, és mindannyian írtak, játszottak, ötleteltek, és ami a legfontosabb: kérdeztek. Reményeik szerint azok a nézők is mernek majd kérdezni, akik megnézik ezt az előadást, és az alkotók ezzel tudják segíteni, hogy a szülők észrevegyék a gyermekek problémáit.
Kiemelt kép: Jelenet A velencei kalmár című előadásból (fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház)