Október 6-án, szombat este két helyszínen is bemutatót ünnepel a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A nagyszínpadon a Perelj, Uram! ősbemutatóját láthatja a közönség, míg a Pelikán Kamaraszínházban egy rendhagyó kezdeményezés szemtanúi lehetnek a nézők.

A teátrum művészei a kamarateremben egy este, egymás után két, egyfelvonásos előadást játszanak. A közel három óra hosszú színházi produkció két “felvonása” két különálló történet lesz, így a szünetről visszatérő nézők lényegében egy új előadásra ülnek be. Ilyen formával talán még nem találkozott hazánkban a színházi közönség.

Jelenet Az arab éjszaka című előadásból (fotó: Éder Vera)

A dupla előadás egyik felét Roland Schimmelpfennig Az arab éjszaka című darabja adja. A történet az álom és valóság határán, egy fülledt lakótelepi éjszakán játszódik, a középpontban öt emberrel. Egy nő, aki estére mindig elfelejti, mivel töltötte a napot. Egy lány, aki alvó lakótársa mellett ellopózva kísérli meg szerelmét becsempészni a szobájába. Egy férfi, aki első látásra beleszeret a vele szemközti házban lakó titokzatos nőbe. Egy fiú, aki légyottra sietve kétségbeesve próbál kijutni a két emelet között rekedt liftből. És egy vízvezeték-szerelő, aki csőtörés után kutatva egy sivatagban találja magát álom és valóság határán a fülledt arab éjszakában.

Az arab éjszaka szereplőit Andrássy Máté, Ballér Bianka, Ladányi Júlia eh., Hajdu Péter István eh. és Kádas József alakítják. A rendezője Widder Kristóf, aki a tavalyi évadban az Örkény Színházban színpadra álmodta Az üvegbúrát.

Jelenet a Caligula című előadásból (fotó: Éder Vera)

A másik egyfelvonásos előadás Albert Camus Caligula című műve alapján készült. A szabadságkeresés nagy drámájának hőse shakespeare-i volumenű, delejes zsarnokfigura. Őrült és zseni, kegyetlen önkényúr és az emberi gyarlóságot pellengérre állító kíméletlen komédiás. Caligula a legteljesebb szabadság elérésére használja hatalmát, de az ember mindig más rovására szabad. S míg Caligula megtesz minden telhetőt, hogy lehetségessé tegye a lehetetlent, igájába hajtsa az egész létezést és megszerezze a Holdat, őrült logikája megkérdőjelez mindent, ami konvenció, érték, barátság, szerelem, élet.

A szereplőket Kovács Tamás, Széles Flóra eh., Andrássy Máté, Hevesi László eh., Kádas József, Ladányi Júlia eh., Ballér Bianka, Hajdu Péter István eh., Hunyadi Máté eh. és Osváth Judit alakítják. A rendező Nagy Péter István, a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi koreográfus-rendező szakirányú, negyedéves hallgatója. Osztályvezető tanára a Vörösmarty Színház tánctagozatának vezetője, Horváth Csaba.

Forrás: Vörösmarty Színház

Kiemelt kép: Kádas József Az arab éjszakában (fotó: Éder Vera)