Kesselyák Gergely, Liszt Ferenc-díjas karmester, operarendező, érdemes művész az intézmény története során először viselheti a Magyar Állami Operaház Kamaraművésze címet. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített, hattyút formázó díjat  március 29-én, a Manon-balettelőadás tapsrendje alatt dr. Ókovács Szilveszter főigazgató adta át a művészek, a közönség elismerésének kíséretében.

Kesselyák Gergely karmesteri diplomáját 1995-ben Lukács Ervin növendékeként szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1994-től vendégkarmestere a Magyar Állami Operaháznak, ahol eddig több mint 700 előadást vezényelt, 2001-től karmesteri, 2006-ban főzeneigazgatói, 2016 és 2023 között első karmesteri pozícióban. A Dalszínház 2003-ban Don Giovanni-, 2015-ben pedig Nabucco-rendezését is műsorára tűzte, utóbbi jelenleg is a repertoár része.

Operaházi munkáival párhuzamosan 1997-ben alapító zeneigazgatója a Miskolci Nemzeti Színház operatagozatának, 2001-ben a Miskolci Bartók Plusz Operafesztiválnak. 2005-től 2012-ig a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója, 2011 és 2019 között pedig a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál igazgatója. 2023-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára, 2024 óta a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere. 1993 óta rendszeresen dirigálja Magyarország vezető szimfonikus együtteseit, és több mint száz produkciót vezényelt más budapesti és vidéki zenés színházakban, valamint a Kolozsvári Magyar Operában, de fellépett több mint egy tucat európai, ázsiai és dél-amerikai országban is. Karmesteri tevékenysége mellett komponál és rendszeresen rendez.

A német operaéletből ismert Kammersänger cím mintájára létrehozott kamaraénekesi elismeréssel az OPERA vezetése kiemelkedő, aktív szólistái iránti megbecsülését kívánja kifejezni. Az idei évtől az adott évadban kiemelt javadalmazással is járó Kamaraénekesi címmel egyenértékű Kamaraművész cím is adományozható zenei irányítást végző művészek számára.

Kiemelt kép: Kesselyák Gergely (Fotó: Vajda János / MTI)