Kertész Mihály neve ma már fogalomnak számít – nem csupán filmes körökben, de az alapszintű kulturális vonatkozást is tekintve. A magyar származású rendező több mint 170 darab filmet rendezett – az 1910-es évektől kezdve egészen 1967-ig bezárólag. Kezdetben Kertész Mihály néven jegyezte ezen alkotásokat, majd miután kiutazott Amerikába, egészen pontosan Hollywoodba, Michael Curtizre angolosította. És ha mindebből a 178 kreditált filmből csak egyet kellene kiemelni, akkor olyan biztos közmegegyezés lenne a választott filmről, mint nagyon kevés esetben.
Ugyanis az 1942-es, Humphrey Bogart és Ingrid Bergman nevével fémjelzett Casablanca teljesen egybeforrt Kertész Mihály alakjával. Emiatt viszont az olyan alkotásai, mint a Mocskos arcú angyalok, a Robin Hood, a Fehér karácsony vagy a Huckleberry Finn kalandjai nem kapnak elég figyelmet, kevesen kötik össze Kertész nevével ezeket. A közeljövőben mindez talán változni fog, hiszen megjelent egy igencsak vaskos, részletes életrajzi könyv a rendező életét és munkásságát illetően. A szűk 600 oldalas, kemény fedeles kötet az Osiris kiadó mellett a Nemzeti Filmintézet jóvoltából került piacra, a könyvesboltokban pedig már kapható. Minden filmrajongó számára erősen ajánlott, de akiknek tetszett a Curtiz: A magyar, aki felforgatta Hollywoodot film vagy éppen akik szeretnék megismerni az embert a Casablanca mögött, azoknak sem hiányozhat a polcról.
Kiemelt kép: Kertész Mihály (Fotó: Filmarchív)