Kedden izgalmas helyszínen tartott sajtóeseményt a Játékszín legújabb bemutatója kapcsán: a Fővárosi Törvényszék patinás, esküdtszéki tárgyalótermében fogadták az újságírókat A vád tanúja című előadás szereplői. Agatha Christie számos alkalommal feldolgozott klasszikusa Leonard Vole gyilkossági tárgyalását kíséri végig, amely a cselekmény előrehaladtával egyre fondorlatosabb szerzői csavarokkal borzolja az olvasó, jelen estben a néző idegeit.
„Agatha Christie pusztán néhány jelzővel elképesztő feszültséget képes teremteni. Voltaképpen a film tárgyalótermi jeleneteibe szerettem bele. Biztos vagyok benne, hogy ha azonos témában válogatás készülne a világ filmtörténetéből, akkor Billy Wilder alkotása az első tíz között szerepelne. Nekünk most ugyanez a fantasztikus alapanyag áll a rendelkezésünkre.” – mondta Simon Kornél a sajtóeseményen.
A főszerepben Kern András lesz látható, a Vígszínház színművésze most először lép majd a Játékszín színpadára, ahogyan Kocsis Dénes is, aki magát a vádlottat alakítja majd a történetben. Kettőjük izgalmas párharcában asszisztál majd többek között Szerednyey Béla, Lévay Viktória, Jakab Csaba és Kerekes József is.
Kiemelt kép: Kocsis Dénes Leonard Vole-ként a vádlottak padján (Fotó: Juhász G. Tamás)