Ma ünnepli 50. születésnapját Kéri Kitty színésznő, színigazgató.

Kéri Kitty 1972. november 22-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Karinthy Frigyes Gimnáziumban végezte. 1991 és 1995 között a Színház-és Filmművészeti Főiskolán tanult Horvai István és Kapás Dezső osztályában. Játszott a Pinceszínházban, a Vígszínházban, a veszprémi Petőfi Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban és a Thália Színházban. 2012-től a balatonfüredi Kisfaludy Színház igazgatója, 2016-tól a Kaposvári Egyetem művésztanára. Férje pszichológus és táncművész, két gyermeke van: Flóra és Dani.

Rengeteg színházi szerepben láthatta a közönség az évek folyamán, többek között olyan nevezetes darabokban, mint az Ahogy tetszik, a Bűn és bűnhődés, a Büszkeség és balítélet, a Háború és béke, A három testőr, A nyaralók, A revizor, A vörös postakocsi, valamint A fizikusok.

Hüse Csaba és Kéri Kitty az Ügyes kis hazugságok című előadásban (Fotó: Csiky Gergely Színház)

1996-ban szerepet kapott A vád című filmben, ezután következett a Kisvilma – Az utolsó napló (1999), majd nagy népszerűséget hozott számára az Egy szoknya, egy nadrág produkció, melyben az egyik főszerepet játszhatta 2005-ben. Láthattuk az S.O.S. szerelem!-ben, a 9 és 1/2 randiban és a Pillangók című filmben is. A színésznő filmsorozatokból is ismerős lehet a nézők számára (Kisváros, Tűzvonalban, Kossuthkifli). A Pesti Magyar Színházban Goldoni remekművét, a Chioggiai csetepatét rendezte. Kéri Kitty rengeteg filmben szinkronizált, a 2005-ös Mr. és Mrs. Smith amerikai akció-vígjátékban Angelina Jolie hangja volt.

A színésznő pályája elismeréseként 2005-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt kapott, amely díjat a Vígszínház igazgatósága alapította, és kétévente kerül kiosztásra a színház színésznői között.

Isten éltesse sokáig, további sikerekben gazdag éveket kívánunk neki!

Kiemelt kép: Kéri Kitty (Fotó: Melczer Zsolt)