Művészcsaládba született, így szinte logikus, hogy testvéreihez hasonlóan ő is alkotói pályát választott. Kamaszként még festőművésznek készült, de bekerült az Arvisura Színház társulatába, ami minden elképzelését megváltoztatta. Színész, rendező, táncos, koreográfus, író és zeneszerző, de leggyakrabban rendezései kapcsán hallat magáról. A tavalyi évadig a Szegedi Nemzeti Színház főrendezője volt, az idei évadban váltott a szabadúszásra. Egyik legnépszerűbb rendezése, az Életrevalók, amelynek a napokban tartották a 175. előadását. Erről és az új projektjéről is beszélgettünk Horgas Ádámmal.

Az Életrevalók felkérés volt a színház részéről vagy te választottad?

Felkérés volt, de nagyon boldoggá tett, mert az egyik kedvenc filmem. Nagyon nagy örömmel vetettem bele magam a munkába. Az volt nekem ebben a fantasztikus, hogy a francia jogtulajdonosok csak nekem engedték, hogy adaptáljam. Ők nagyon erősen védik a jogokat, ezért is volt különösen megtisztelő a lehetőség. Egy kicsit a hazai viszonyokra alkalmaztam a darabot, hogy nekünk, magyaroknak is jobban a bőrünkre menjen. Az írásomat vissza kellett fordítani franciára, kiküldtük nekik, elnyerte a tetszésüket, és igent mondtak.

Volt velük korábban kapcsolatod, ami esetleg segített ebben a helyzetben?

Nem, semmilyen kapcsolatunk nem volt korábban, komoly „tesztnek” vetettek alá, hogy ki vagyok, mit csináltam eddig, mindent tudni akartak rólam, mielőtt döntöttek.

És mint tudjuk, jól vizsgáztál. Látták is esetleg a darabot?

Nincs róla tudomásom. Azt tudom, hogy arról szó volt, hogy a premierre jön Omar Sy, (az Életrevalók című film főszereplője – A szerk.), de végül egy forgatás miatt sajnos nem tudott itt lenni.

Az előadás főszerepét a roma származású Vadász Gábor alakítja, zseniálisan. A kezdetektől benne gondolkodtál?

Igen. Még Békéscsabán dolgoztunk együtt A dzsungel könyvében, és annyira tehetségesnek találtam őt, hogy mindenképpen meg akartam ismertetni a budapesti közönséggel is.

Hirtling István és Vadász Gábor az Életrevalók című előadásban (fotó: Játékszín)

Emlékszem, hogy a premier után annyira bennem volt a dal, amit a születésnapi jelenetben Gábor énekelt, hogy otthon rögtön meg akartam hallgatni. Aztán kiderült, hogy (akkor ez még nem volt elérhető a neten) te írtad a darabhoz.

A darab egész zenéjét én írtam, és az a dal tényleg annyira népszerű lett, hogy a bemutató után nagyon hamar ki is került a YouTube-ra. Sokan telefonáltak be a színházba, hogy hol lehet meghallgatni, szinte önálló életre kelt az a szám.

Az előadás díszleteihez a rajzokat az Igazgyöngy Alapítvány készítette. Őket is tudatosan választottad a darabhoz?

Igen. Nagyon régóta ismerem Nórát (L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és művészeti vezetője – A szerk.) és mindig lenyűgöztek azok a rajzok. Olyan csodálatos alkotások, hogy tátott szájjal néztem. Amikor kitaláltam a darab dramaturgiáját, és a magyar viszonyokra adaptáltam, akkor egyértelmű volt, hogy ebbe a roma kultúrkörbe illesztem. A zene is ehhez készült, illetve mindenképpen szerettem volna, hogy legyen mögötte egy olyan képzőművészeti világ, ami ezt egy az egyben visszaadja.

Az Életrevalók filmben és könyvben is óriásit szólt. Ilyenkor garantált a színházi előadás sikere is?

Egyáltalán nem. Sőt, ez kifejezetten veszélyes is tud lenni. Amikor valami ennyire sikeres és szinte mindenki ismeri, akkor nagyon komoly elvárásokkal jönnek a nézők. Sokat agyaltam rajta, hogyan tudna megszületni az adaptációnak az önálló gondolata, de mégis hozza azt a feelinget, ami miatt beleszerettek a nézők a filmbe. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, a mai napig szereti a közönség, pedig már jó néhány éve műsoron van. A napokban tartották a 175. előadást, ez is jelzi, hogy folyamatosan van rá nézői igény.

Előfordult, hogy úgy hozta az élet, hogy neked kellett beugrani az egyik szerepbe. Bármelyik szerepet át tudnád venni, ha arra lenne szükség? Nyilván nem Zsurzs Katira és Szőlőskei Timire gondolok.

Ne viccelj, persze! Bármelyiket, a női szerepeket is. (nevet) Egyébként most poénkodunk, de nekem a beugrás az nagyon félelmetes dolog, mert én 15 éve nem voltam színpadon. Én effektíve abbahagytam a színészkedést. Az Életrevalóknál alakult úgy a helyzet, hogy be kellett ugranom öt előadás erejéig, de nagyon paráztam mindegyik előtt. Az elsőnél annyira izgultam, hogy attól féltem, elfelejtem a szöveget, ráadásul a családom is nézte. Nagyon furcsa volt ennyi év kihagyás után újból színpadon lenni.

Eljöttél Szegedről, hol vagy most, és min dolgozol az idei évadban?

Most szabadúszó vagyok. A Vidám Színpadon rendezek két darabot, mind a kettőnek októberben lesz a bemutatója. Ez furcsa helyzet volt, mert a Vidám Színpadnak otthont adó bevásárlóközpontot átépítették, emiatt nem tudtunk ott próbálni. Először a Szextettet próbáltuk be, felvettük videóra, a próbahelyünkön tartottunk egy kispremiert, majd bepróbáltuk a 39 lépcsőfokot is. Októberben mind a két darab fog kapni a már elkészült helyen egy-egy főpróbahetet, és akkor felidézzük, amit nyáron megcsináltunk. Azaz, ezek az előadások tulajdonképpen már kész vannak. Mindkettőt felvettük videóra, kielemeztük, most majd összehangoljuk a színpadtechnikával és megvagyunk. Aztán a Játékszínnek fogok rendezni egy darabot, utána pedig a Madáchnak.

Horgas Ádám a Szextett című darab szereplőivel (Fotó: Horgas Ádám facebook oldala)

Ezekről mondanál valamit?

Nem szabad elmondanom, mert kinyírnak a marketingesek. (nevet) Annyit talán elárulhatok, hogy a Madách Színháznak van egy új találmánya, a film-szín-játék, ez tulajdonképpen egy tévéjáték, amely klasszikus magyar írók, költők életét dolgozza fel. Én csináltam az első részt, az Ady Endréről szólót (Elfogyni az ölelésben – A szerk.), és most felkérést kaptam egy újra. Ez már az évad második felében, a jövő évben bemutatásra kerülő produkció.

A napokban több hír megjelent veled kapcsolatban, egy digitális projektről. Mit lehet erről tudni, mi ez az egész tulajdonképpen?

Alapítottam egy saját céget, ami arra az ötletre épül, hogy a közösségi oldalak erejét kihasználva egy kereskedelmi alapú modellt hoztam létre. Konkrétan, a Tik-tokon van a fő bázisunk és ott egyfelől futattok egy fikciós sorozatot, másfelől vannak pénzes kihívások. Ahogy nő a követőszám, úgy egyre nagyobb pénzeket lehet nyerni. Feladatokat kapnak a követők, és aki a legügyesebb, az kapja a pénznyereményt. A résztvevők az oldalra töltik fel a feladatvideókat, ebben tulajdonképpen az a gazdasági terv, hogy ahogy nő a követőszám – és egészen megdöbbentő módon nő – úgy jöjjenek be cégek, akik kiírják ezeket a kihívásokat. Tehát, már nem én finanszírozom, hanem bejön egy cég, és tulajdonképpen mint hirdető, kiír ott egy kihívást. Ezzel tudok pénzügyi alapot teremteni ahhoz, hogy filmes projekteket támogassunk.

Ez többnyire a tinédzsereknek fontos és őket elérő platform, te könnyen elkaptad ehhez a fonalat?

Nagyon internetezős vagyok, és érdekel is ez a világ. Ezt most nagyjából két hónapja csinálom és meglepő módon húszezer felett van a követők száma. El is kezdtek jelentkezni a cégek, tehát úgy tűnik, hogy van létjogosultsága az elképzelésemnek.

Mennyi idődet és energiádat viszi el ez az új projekt?

Rendes, dolgos ember vagyok, szeretek és tudok is sokat dolgozni. De most ugye pont befejeztem a két októberi bemutatót, így jut erre idő.

Ez a projekt kicsit előremenekülés a színházból, ha esetleg ismét történne egy nem várt helyzet a világban?

Nagyon régóta keresem azokat a helyzeteket, ahol a magam ura lehetek. Hogy én tudjam megteremteni az alkotásnak a feltételeit, és ez tulajdonképpen egy üzleti modell, de közben egy sorozat is. Hála Istennek most jó irányba mutatnak a dolgok, és az a cél, hogy hosszútávon olyan erős bázis legyen, hogy függetleníteni tudjam magam egzisztenciálisan.

A fiad 12 éves, mutat valamilyen jel arra, hogy követné a szülei pályáját?

Nem járt színitanodába vagy ilyesmi, és úgy tűnik, hogy nem is szeretne színházzal foglalkozni. Én tehetségesnek látom, de ezt a pályát csak akkor szabad választani, ha van rá belső igénye, nála viszont ez még nem ütötte fel a fejét. Színházba jár, szereti is, de ennyi bőven elég neki. A saját példámból kiindulva még bármi megtörténhet, de azt szeretném, ha azzal foglalkozna, ami a legnagyobb boldogságot okozza neki.

Kiemelt kép: Horgas Ádám (Fotó: Szabó Luca)