Ma ünnepli 70. születésnapját Kerékgyártó István író, jogász.
Kerékgyártó István Kaposváron, 1953. augusztus 27-én született Kerékgyártó István és Keresztes Mária gyermekeként. Tanulmányai során jogot (Pécsi Tudományegyetem JTK, 1972–1977) és filozófiát (ELTE BTK, filozófia, 1977–1981) végzett. 1977-től 10 éven át volt a Pécsi Tudományegyetem Jogtudományi Karának tanársegédje, adjunktusa, majd két évig a Somogy Megyei Tanács főosztályvezetőjeként dolgozott. 1990 és 1993 között a privatizációs tanácsadó cégek munkatársa és ügyvezetője, 1994 és 1998 között befektetői konzorciumok tagja, közép- és nagyvállalatok társtulajdonosa volt. 1998-tól egy éven át volt az Országos Rádió és Televízió Testület főigazgatója, 1999 óta pedig szabadúszó, írással foglalkozik.
Első regénye (Vagyonregény) 2001-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában, két évvel később pedig a Jelenkor Kiadó adta ki a Makk ász az Olajfák hegyén című művét, amelynek 2006-ban megjelent a német nyelvű fordítása is Engelsfurz címmel. 2009-től a Kalligram Kiadó gondozza a műveit, itt jelent meg többek között a Trüffel Milán, avagy egy kalandor élete (2009), a Rükverc (2012), a Hurok (2014), A rendszerváltó (2017) és a Szeretett Gazdám avagy Egy vezér ifjúkora (2020). A 2010-es években a Rükverc című regénynek megjelent a német (Rückwärts – Nischen Verlag, Bécs) és szlovák (Spiatočka – Artforum, Bratislava) nyelvű kiadása is. 2020-ban jelent meg első meseregénye, a Márki, aki hatévesen megmentette a világot (Pagony Kiadó), két évvel később pedig ezt követte az Emma, aki Leó Kabrióval megmentette a Földet.

Kerékgyártó István a Hurok olvasópróbáján (fotó: Takács Attila)
Rükverc című regényének Radnai Annamária által készített színpadi adaptációját nagy sikerrel mutatta be 2012-ben a budapesti Katona József Színház, Máté Gábor rendezésében. 2014-ben szintén ebből a regényből készített saját adaptációt a Kassai Thália Színház, amelyet Czajlik József állított színpadra. A darab férfi főszereplője, Gál Tamás megkapta az év legjobb férfialakítása díjat Szlovákiában, és az előadást több nemzetközi fesztiválra is meghívták. A Rükverc harmadik színházi bemutatóját a Kaposvári Csiky Gergely Színházban tartották 2017 májusában. Ugyanígy Kaposvár adott otthont a Hurok című regényből készült darab felolvasószínházi változatának, az igazi színházi premierre pedig 2019 februárjában került sor az Orlai Produkciós Iroda előadásaként.
Kiemelt kép: Kerékgyártó István (Fotó: Móricz-Sabján Simon/Népszabadság)