A 2024/25-ös évadban folytatódik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Kérdezd a zeneszerzőt! című interaktív koncertsorozata: a kortárs zenei laboratóriumban idén huszonöt hazai zeneszerzővel kísérletezhetnek együtt, akik a magyar zenei élet különböző generációit és zenei irányzatait képviselik. Az estek házigazdája továbbra is Dobri Dániel zeneszerző, az ARSO kortárs művészeti vezetője, aki ezúttal is kérdéseivel bombázza majd a komponistákat, és persze arra biztatja a közönséget is, hogy járjanak el hasonlóan!

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar az országban egyedülálló módon immár sokadik éve folytatja küldetését, hogy a kortárs komolyzenét fókuszba helyezze. A Magyarországon egyedülálló kortárs zenei kezdeményezés az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel koprodukcióban valósul meg. Az első alkalommal, szeptember 26-án öt zeneszerző-portrét rajzol fel az ARSO, vonószenekarának segítségével. Molnár Viktor Pillars of creation című műve az Univerzum titkos világába vezet, egészen a Sas-köd híres képződményéig, a Teremtés oszlopainak lábához. A felfoghatatlan távolságban lévő gáz- és porfelhőben ugyanis csillagok születnek. Ennek a tiszteletet parancsoló látványnak, annak spiritualitásának és metafizikájának zenei leképezése Molnár műve. Tornyai Péter Für den allan Fritz című műve II. Frigyes porosz király legjobb 20 hangjának újrafelfedezése a köztük lévő űrök betömésével, az út elsimításával, egy négyszólamú ricercare formájában. Bánkövi Gyula A lemenő nap szálkamezejében című művét Pilinszky János A mélypont ünnepe című verse ihlette, nála a vonóshangszerek mellett helyet kap három hangolt pohár (C, Cisz, D) valamint két-két vaslábas és vasvödör. Az est folyamán megismerhetik még Kecskés D. Balázs Blue, és Kutrik Bence Sileo című műveit, és magukat a zeneszerzőket.

Kiemelt kép: Dobri Dániel (Fotó: Dobri Dániel facebook)