Közel száz művészeti galéria, intézmény és egyéb kiállító vesz részt a vasárnapig tartó 13. Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásáron a Bálna Budapestben. Négy kontinens harminc országából érkeznek a rendezvényre, melyhez csatlakozik az Inside art művészeti és műtárgypiaci konferencia is. Az Art Market Budapest több egyszerű művészeti vásárnál, tevékenységükkel olyan ügyekre szeretnék felhívni a figyelmet, mint a roma művészet, a kultúra és a fenntarthatóság összeegyeztetése, olyan platform kívánnak lenni, amely formálja a kultúrát és az az iránt érdeklődők szemléletmódját.

Az Art Market Budapest igazgatója, Ledényi Attila úgy véli, hogy a kulturális kínálat az egyik legjelentősebb vonzerő a felsőkategóriás utazóközönség számára, ezáltal rendezvényeik Budapest turisztikai vonzerejének növelésében is fontos elemek.

A kiállítók fele Magyarországot képviseli, többen közülük itt kapnak először bemutatkozási lehetőséget nemzetközi viszonylatban, de jelen lesznek galériák Dél-Koreából, Dél-Amerikából és Dél-Afrikából is. A legnagyobb kiállítási standokkal idén a magyar acb és az Erdész Galéria, a román Jecza, a német M Beck és Art Affair és a kolumbiai Adrian Ibanez Galéria rendelkezik majd.

Ledényi szerint a magyarországi alkotóknak az egyik legfontosabb kitörési lehetőséget a fotóművészet jelenti, ezért jött létre az Art Photo Budapest, régiónk egyetlen fotóművészeti vására. Találkozhtunk majd Majoros Áron szobraival a Bálna Budapest közösségi tereiben, de az egyik legfontosabb fotóűvész, Robitz Anikó munkái is megjelennek majd a Photon Vienna standján.

Kiemelt kép: Art Market Budapest (Fotó: Art Market Budapest)