Három különböző típusú táborba várják nyáron a diákokat a Ludwig Múzeumban: az egyes turnusok a Kiterjesztett Jelen – Átmeneti valóságok és az Előhívás című kiállításokhoz kapcsolódnak.
A június 20. és 24. közötti Egyensúlykereső tábor a 13–18 éveseknek szól, akikkel a Kiterjesztett Jelen – Átmeneti valóságok című kiállítás apropóján olyan műveket, alkotófolyamatokat, témákat járnak körbe, amiben a múlt és a jelen változó valóságát vizsgálják. A klasszikus és a kortárs művészet párhuzamait is keresik, a hét folyamán a művészettörténet régi és új műtárgyaival is megismerkednek, valamint mindenki elkészítheti saját műtárgyát, amiből az utolsó napon kiállítást rendeznek.
Szintén ehhez a kiállításhoz kapcsolódik a Nyom(oz)unk – Öt nap öt műtárgy tábor, amely június 27. és július 1., valamint július 4. és 8. között kerül megrendezésre a 6-12 éveseknek. A hét öt napján a kiállítás öt műalkotását fejtik meg a résztvevők – nyomoznak és nyomokat hagynak. Délelőttönként a művek alapos szemrevételezésére tesznek kísérletet, elég időt hagyva, hogy kirajzolódjon a műtárgyak rejtett nyomrendszere. Majd délután további kutatásba kezdenek, itt már saját cselekvéseik lenyomatát helyezik a fókuszba és megfigyelik milyen hatással vagyunk környezetünkre, miközben nem feledkezhetünk meg arról, hogy életünk történései rajtunk is nyomot hagynak.

Pillanatkép az Előhívás kiállításról (Fotó: Ludwig Múzeum)
Az augusztus 8. és 12. közötti Életút táborba 16-30 évesek jelentkezését várják. Az öt napos önismereti tábor lehetőséget ad, hogy a művészet befogadó és alkotó oldalán is foglalkozzunk az életutunkban mérföldkövekként definiált élmények, döntések végiggondolására. A tábor ideje alatt az Előhívás című kiállítás anyagában elmélyülve, a művészetterápia eszköztárának segítségével törekszenek az önmagunkkal való fókuszáltabb szembenézésre. Előhívják érzéseiket, asszociációikat, benyomásaikat a kiállítótérben látottak alapján, majd kísérletet tesznek a lelki tartalmak akár tudatos, akár tudattalan kifejezésére.
A táborokról és a jelentkezésről részletesebb információ a Ludwig Múzeum oldalán érhető el.
Kiemelt kép: Ludwig Múzeum (Fotó: Google)