Képzőművészet. Általánosan körüljárva: magasztos szó, fennkölt gondolatok, értelmezhetetlen koncepciók, varázslat, színek és összjáték. Mindenkinek más a jelenséghez való viszonya, egyeseknek álom, van akinek feleslegesen elköltött drága forintok. Szerintem elsősorban mégis lehetőséget jelent.
Lehetőség az önkifejezésre, a kapcsolódásra. Festményeken és szobrokon keresztül más emberek pszichéjébe, elméjébe látunk, sokszor ez a fajta érintkezés talán túl intim is, egészséges ennyit látni egy másik emberből, illik valakinek ilyen mértékben az intimszférájába lépni? Ez a fajta feszültség a művészet minden ágának elengedhetetlen eleme, minden műalkotásnak markánsnak kell lennie a maga módján, talán minden alkotó azt szeretné, ha a munkája maradandó lenne és a saját közegében megkerülhetetlen. Ilyen módon is kapcsolódunk az alkotásokhoz, mi is erre vágyunk, hogy különlegesek legyünk és, hogy emlékezzenek ránk.
Lehetőség más szemével látni a világot! Távol áll minden elképzelésemtől és viszonyulási pontomtól, hogy közel kerüljek egy háborús helyzethez, de ez ma a valóságunk. Így kapunk esélyt arra, hogy fotókon át találkozzunk azzal, ami körülöttünk van, akkor is, ha nem kellemes, hiszen a művészetben sem csak a szépet kell megtalálni, sőt elsősorban talán pont azt kell a legkevésbé felfedezni. Pixelekből áll, mégis olyan, mint mi, valóságos, gyarló, kegyetlen és ha akarjuk, ha nem, igazi is.
Nem utolsó sorban pedig lehetőség nekem is, a bizonyításra, a szemlélődésre, a műértésre. Soha nem gondoltam volna, hogy én, aki nem tudok megrajzolni egy kört sem, majd a képzőművészet által kapok esélyt, bár festőművész valószínűleg nem leszek, ha nagy leszek!
Kiemelt kép: Varga Sára Luca (Fotó: Kovács Milán)
