„Kellő alázattal kell állni a szakmai feladatellátáshoz” – Interjú dr. Fülöp Péterrel

Dr. Fülöp Péter tíz év után távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ éléről, szakmai munkáját a jövő évadtól kezdve a Nemzeti Színház operatív igazgatójaként folytatja. Vidnyánszky Attila nem először hívta maga mellé, de ahogyan Fülöp mondja, most jött el az idő a váltására. Többek között ennek okairól, valamint a kaposvári évekről és munkáról is beszélgettünk.  

Tíz év után köszöntél le a kaposvári Csiky Gergely igazgatói posztjáról. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

Ez a tíz év az életemnek nagyon meghatározó és izgalmas, szakmai értelemben véve is termékeny időszaka volt. A pontosítás végett: ebből a tíz évből egyet gazdasági és produkciós igazgatóként szolgáltam, majd 2016 nyarán, Rátóti Zoltán távozását követően kért fel ideiglenesen a polgármester, hogy vezessem a színházat. Ezt kétszer hosszabbították, majd 2018-ban – immár pályázat útján – kaptam meg az első ötéves felhatalmazásomat. 2023-ban újabb öt évre pályáztam, ezt a periódust szakítja meg most a Nemzeti Színházhoz történő átigazolásom.

Azért, ha megnézzük, ez az időszak egyáltalán nem volt könnyű: ekkor történt az épület felújítása, majd jött a világjárvány és az energiaválság is.

Való igaz, hogy ebben az időszakban nem volt két olyan év, amit össze lehetne hasonlítani. 2015 őszén jelentette be a miniszterelnök, hogy a Modern Városok Program keretein belül a Kormány biztosítja a forrást a színház átépítéséhez és felújításához. Az előkészítő munka kezdetét is vette, majd 2016 őszén kiköltöztünk az épületből, a város művelődési háza lett a játszóhelyünk, az irodák pedig a színészházakba kerültek. A működésünk teljesen szétaprózódott, önmagában már ennek a menedzselése is komoly kihívás volt. Amíg a ház épült, a háttérben megújítottuk az arculatunkat és a marketingtevékenységünket; Olt Tamással, az akkori művészeti vezetővel pedig egy új társulat építésébe is belekezdtünk. 2019 őszén – a visszaköltözéskor – egy új Csiky Gergely Színház indult el, amely persze tiszteletben tartotta a múlt értékeit, de mégis igazodott a mai kor elvárásaihoz. A visszaköltözés után hamar jött a Covid járvány, amelynek a sok-sok nehézség ellenére azért voltak pozitív hatásai is a közösségre, majd következett a háború okozta energiaválság, szóval a Jóisten adott bőven kihívást. Közben persze a polgármester és a város is gondoskodott arról, hogy ne unatkozzunk. A Covid utáni időszakban született egy olyan döntés, hogy a színházi tevékenység mellé a színházat üzemeltető cégnek közművelődési és rendezvényszervezési feladatokat, valamint galéria- és artmozi-üzemeltetést is el kell látnia. Létrejött egy úgy nevezett kulturális holding, amely négy épületben, 150-160 fős stábbal dolgozik és a múzeumi-könyvtári feladatellátáson kívül mindenért felel a városban.

Azt mondtad, hogy a Covidnak volt pozitív hatása a közösségre. Mire gondolsz pontosan?

A világjárvány kitörése a díszévadunk kellős közepére esett. Volt egy olyan célkitűzésünk, hogy vidéki színházként a budapesti színházak látogatottsági adatait produkáljuk, ami sikerült is: elképesztő érdeklődés volt az előadásainkra, nem is lehetett már jegyet venni. Ezt húzta keresztül a Covid, viszont a leállás miatt egyfelől volt lehetőségünk arra, hogy befejezzük azt, amire a visszaköltözéskor esetleg nem jutott idő. De ennél is fontosabb, hogy mindennek volt egy elképesztő közösségformáló és -összekovácsoló ereje is. Mi voltunk az elsők, akik kilépve a színház falai közül elkezdtünk a város különböző pontjain játszani, majd ezt kiterjesztettük előbb a megyére, majd a teljes régióra. Közel 100 előadást valósítottunk meg így a Covid időszakában, ami a társulat életére is jó hatással volt. Mindenkinek találtunk feladatot és közben olyan közösség formálódott akkor, akikkel az újraindulás után egy emberként tudtunk kijönni abból a gödörből, amelybe a járvány miatt nem csak az ország, de szűkebb értelemben véve a teljes előadó-művészet is került.

Talán joggal merülhet fel a kérdés: érhet még téged meglepetés a pályán ennyi idő és „megpróbáltatás” után?

Mielőtt 2016-ban megkaptam a bizalmat – egyfelől a polgármestertől és a képviselő-testülettől, másfelől a szakma képviselőitől és meghatározó személyiségeitől –, nem volt kulturális intézményvezetésben tapasztalatom. Ezt akkor a kritikusaim szerették is kihangsúlyozni, de végső soron egy kft. élére kerültem, ahová menedzsernek szerződtem, nem művészeti vezetőnek. Sem akkor, sem most nem volt más feladatom, minthogy biztosítsam a nyugodt működést minden szempontból. Emlékszem, 2016 őszén leültünk kávézni Vidnyánszky Attilával, aki akkoriban azt mondta, hogy az első év után már stabilan fogok közlekedni és úgy érzem majd, hogy kb. mindent tudok, aztán eljön a második és a harmadik év, amikor rájövök, hogy még mennyi mindent nem tudok, és majd csak a 4-5. év végére alakul úgy, hogy nem lehet meglepni. Ehhez képest nálam úgy alakult, hogy egyszer sem tudtam belekényelmesedni.

Illetve, talán van még egy dolog, ami árnyalja, hogy engem mennyire nehéz már meglepni: 2018 és 2022 között az ágazati minisztériumban is dolgoztam, egy évet politikai tanácsadóként, hármat pedig helyettes államtitkárként. Más területek mellett a teljes előadó-művészi portfólió hozzám tartozott, annak ágazati irányítása volt a feladatom, tehát kis túlzással mondhatom, hogy nincs olyan művészeti szervezet, amelynek a működésébe ne láttam volna bele ez idő alatt. Ez ad számomra egyfajta megnyugvást és stabilitást, ugyanakkor tudom, hogy kellő alázattal kell hozzáállni a szakmai feladatellátáshoz. Ezzel a felelősséggel vállaltam azt a pozíciót, amit Vidnyánszky Attila ajánlott tavasszal a Nemzeti Színházban.

Ha jól tudom, ez a megkeresés több alkalommal is megtörtént.

Igen, többször is szóba került az elmúlt években. Először 2019-ben, amikor Vidnyánszky Attila a díszelőadásunkat rendezte Kaposváron. Persze, akkor megtiszteltetést érezve mosolyogtam rajta, amikor azt mondta, hogy mi még fogunk színházban együtt dolgozni. Ez végül különböző területeken – például a Magyar Teátrumi Társaságnál, ahol több mint egy éve vagyok mellette ügyvezető titkár – meg is valósult, de már előtte is rendszeres kapcsolatban voltunk, csak akkor még nem főnök-beosztott viszonyban. De nincs bennem aggodalom emiatt, mert amikor Fekete Péter volt az államtitkárom, akkor is oda kellett figyelni, hogy az alá-fölérendeltség ne menjen a szakmai kapcsolat és barátság rovására. 2023-ban, mielőtt ismételten beadtam volna a pályázatomat az igazgatói posztra, Attila ismét megkeresett, de akkor is visszautasítottam, mert azt éreztem, hogy még van feladatom Kaposváron: akkoriban viszonylag friss volt az intézményi integrációnk, a kulturális holdingban nem volt minden a helyén és úgy éreztem, hogy a városi rendezvények arculatán is változtatnunk kell még. Most úgy látom, hogy a helyére kerültek a dolgok, ezért is mertem felelősséggel elvállalni Attila felkérését. Fantasztikus, elhivatott kollégáim voltak Kaposváron, mindenki tudja a dolgát, jó csapat várja az új igazgatót.

2028-ig lettél volna igazgató Kaposváron, és valószínűleg a fejedben volt is egy terv, hogy mit szerettél volna megvalósítani ebben az öt évben. Nem volt rossz érzés ezt elengedni?

A pályázat benyújtásakor valóban egy ötéves tervet tettem le az asztalra, de ez nem az én egyedüli munkám volt, hanem egy csapaté, a művészeti kérdésekben például Mészáros Tibor művészeti vezető elképzeléseit tartalmazta a pályázat. Az évek alatt rengeteget tanultam a kollégáktól, és bár tartottam magam ahhoz, hogy művészeti kérdésekbe nem szólok bele, minden művészeti vezetőmmel volt egy hallgatólagos megállapodás, hogy van vétójogom – de ezzel sosem kellett élnem. Tiborral rendkívül gördülékenyen és jól ment a közös munka, és ahogy te is mondod, elterveztük a következő öt évet is. A mostani pályázat egyébként egyaránt tartalmazta az elmúlt időszak eredményeit és a jövő terveit, de igyekeztem végig úgy végezni a munkámat, hogy ha úgy hozza az élet, hogy holnaptól máshol kell folytatni, akkor működjön nélkülem is a cég.  Hiszem, hogy Nagy Viktor személyében jó kezekbe kerül az intézmény vezetése, és amennyire én látom, jelentős változásokat nem tervez, noha az törvényszerű, hogy hoz majd változásokat, hiszen nem vagyunk egyformák, és idővel a saját gondolatait és ízlésvilágát is rá fogja vetíteni a következő időszakra. Annál is inkább, mert hamarosan ki fogják írni a következő pályázatot, és neki is le kell adnia egy ötéves tervet.

Ezek szerint jól ment az átadás-átvétel, nyugodt szívvel adod át a munkát.

Igen, gyakorlatilag mindennel készen voltunk mire elérkezett az átadás-átvétel, a formális aláírás június 30-án történt mrg. Viktor az elmúlt két hónapban rendszeresen eljött Kaposvárra, voltak napok, amikor együtt dolgoztunk, de mivel nekem ezzel párhuzamosan a Nemzeti Színházban kellett átvennem dolgokat, voltak időszakok, amikor Viktor már egyedül dolgozott a kaposvári kollégákkal. Azt gondolom, hogy sikerült mindent áttekinteni, de nyilván, ha segítségre lesz szükségük, számíthatnak rám.

Végezetül ejtsünk szót a jövőről: a Nemzeti Színházban operatív vezető leszel, vagyis minden, ami nem művészet, az hozzád tartozik. Ez mennyiben különbözik a kaposvári munkától?

Fura is lenne művészeti kérdésekbe beleszólni egy olyan szaktekintély mellett, mint Vidnyánszky Attila, de ez amúgy sem az én profilom. Ahogy mondod, arra kaptam felkérést, hogy azt fogjam össze, ami nem tartozik a művészeti területhez. Ez magába foglalja az üzemszerű működés biztosítását, a gazdasági, pénzügyi és jogi területet, a humán-erőforrás menedzsmentet, az értékesítést, a kommunikációt és a marketinget, az épületfenntartást, valamint a szcenikai terület felügyeletét. Eddigi tapasztalataim szerint a „nemzetiben” jól működő a struktúra, de lesznek olyan folyamatok, amin szeretnék egy picit változtatni, ha Attila is támogat benne. Lényegében azonban nem lesz más a feladatom, mint amit Kaposváron csináltam, csak itt nem az első, hanem a második ember leszek – ami nekem egyáltalán nem okoz gondot, hiszen én sosem akartam színházigazgató lenni. Mind a kaposvári, mind a mostani munkát úgy fogom fel, mint olyan szolgálatot, ahol a nyugodt működést kell biztosítanom. A Nemzeti Színházban ez bizonyos szempontból egyszerűbb lesz, hiszen nincsenek egyéb, például közművelődési tevékenységek, másrészt egy átlagos színházhoz képest azért jóval bonyolultabb a működése. A „nemzeti” feladatellátása és missziója rendkívül szerteágazó, elképesztő nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, rengeteg a befogadott produkció és jelentős nemzetközi fesztivált szervezünk. Ezeknek a menedzselése, lebonyolítása a saját repertoár játszása mellett komoly feladatot ró a kollégákra.

A mostani társulati ülésen elhangzott, hogy az idei évadban több mint 500 előadást játszottak és mindenféle rossz ízű híreszteléssel szemben közel 100%-os kihasználtsággal működött a ház: 152.000 néző az előadásokon és további 52.000 látogató az egyéb rendezvényeken. Persze, ez nem az én érdemem, hanem a szeptemberben megalakult új marketingcsapaté és az értékesítésé, ahogy az is, hogy a jegybevételt meg tudták duplázni. Most óvatos további jegyáremeléssel futunk neki a következő évadnak, mert továbbra is tartjuk, hogy a nemzet színháza mindenkié és a jegyár nem lehet akadálya annak, hogy el tudjanak hozzánk jönni, ugyanakkor fontos, hogy a szakmai minőség mellé értéket is társítsunk.

Kiemelt kép: dr. Fülöp Péter (Fotó: Gádoros Márk)