Ma ünnepli 60. születésnapját Kelemen József, Jászai Mari-díjas színész, rendező, egyetemi tanár.

Kelemen József Orosházán, 1961. szeptember 4-én született. 1980 és 1985 között az Arvisura Színház tagjaként dolgozott, ez idő alatt (1984 és 1985 között) a Nemzeti Színház stúdiósa volt. 1985 és 1989 között tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Szirtes Tamás osztályában. 1989-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol majdnem 30 évig (2017-ig) társulati tag volt, közben a Kaposvári Egyetem művészeti beszédtanára lett. 2017-ben csatlakozott a Radnóti Színház társulatához, ahol olyan előadásokban láthatta a közönség, mint az Ádám almái (Holger), a III. Richárd, az Egy piaci nap, A művésznő és rajongói (Iraklij Dulebov, herceg), a Kakukkfészek (Dr. Spivey) vagy A szerelmesek házai (Cokane). 2020-tól a Thália Színház főrendezője.

Színházi pályafutása alatt közel 100 szerepben láthatta eddig a közönség, repertoárján megtalálhatóak az igazán nagy klasszikusok, úgy mint Shakespeare (Macbeth – Ross; Titus Andronicus – Bassianus; Minden jó, ha vége jó – Lavache, Julius Caesar – Cassius; Ahogy tetszik – Próbakő), Schiller (Ármány és szerelem – Herceg), Molière (Mizantróp – Acaste márki), Brecht (A kaukázusi krétakör – Sauva; Koldusopera – Filch), Dosztojevszkij (Bűn és bűnhődés – Razumihin), Harold Pinter (A gondnok – Mick), Arthur Miller (Istenítélet – John Proctor), Bulgakov (Iván, a rettentő – Zsorzs Miloszlavszkij), Gogol (Háztűznéző – Kocskarjov), Csehov (Három nővér – Tanár úr), Szophoklész (Oidipusz király – Pásztor), Heinrich von Kleist (Az eltört korsó – Walter, törvényszéki tanácsos), Büchner (Danton halála – Lacroix) vagy éppen Bohumil Hrabal (Szigorúan ellenőrzött vonatok – Hubicka), a magyar szerzők közül pedig Örkény István (Tóték – Őrnagy), Móricz Zsigmond (Úri muri – Lekenczey), Molnár Ferenc (Liliom – Kádár István; Játék a kastélyban – Gál) művekben láthatta őt a közönség. Szerepelt több gyermek- és ifjúsági előadásban (Diótörő – Frici; A kisfiú meg az oroszlánok – Igazgató; Május 35, avagy Konrád a Csendes-óceánhoz lovagol – Negro Kaballo; Emil és a detektívek – Emil), zenés darabban (Hegedűs a háztetőn – Percsik; Mágnás Miska – Récsey Pixi; Vörös és fekete (musical) – De La Mole márki). Emellett olyan népszerű darabokban is játszott, mint a Bolha a fülbe (Baptistin; Romain Tournel), a Tíz kicsi néger (Lombard kapitány), a Black Comedy (Harold Gorringe), A király beszéde (David) vagy az Augusztus Oklahomában (Bill Fordham).

Porogi Ádám és Kelemen József A szerelmesek házai nyílt próbáján (fotó: Hevesi-Szabó Lujza/Radnóti Színház)

Színházi rendezőként olyan darabokat álmodott színre mint a Vízkereszt, vagy amit akartok (1999), a Macska a forró bádogtetőn (2002), az Egerek és emberek (2002), az Egérfogó (2003), a Pillantás a hídról (2006), A windsori víg nők (2007), a Valahol Európában (2007), A kis hableány (2009), a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal (2011), a Tündér Lala (2012), a Tizenkét dühös ember (2014), a Mezítláb a parkban (2015), a Kean, a színész (2017), a Bolha a fülbe (2018), a Lököttek (2019) vagy legutóbb a Tháliában az Álmomban megcsaltál.

A mozivásznon és a televíziók képernyőjén is találkozhattunk már vele, többek között A legényanya (1989), a Sose halunk meg (1993), a Szamba (1995), a Portugál (1999), a Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001), a Sorstalanság (2005) című filmekben, valamint a Kisváros, a Tűzvonalban, A Tanár, A mi kis falunk, az Apatigris és a Doktor Balaton című sorozatokban.

Kiemelt kép: Kelemen József (fotó: Thália Színház)