Ma ünnepli 70. születésnapját Katona Klári, EMeRTon-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett énekesnő.
Katona Klári 1953. október 20-án született Ráckevén. 13 éves korában kezdett énekelni, első együttese a Kék Csillag volt, majd a Neoton zenekar énekesnője lett, ezt követően szóló karrierbe kezdett. Az 1972-es Táncdalfesztiválon előadói díjat kapott, 1975-ben a Made in Hungaryn első díjat nyert Ablak nincs az emberen című dalával.

Katona Klári (Fotó: katonaklari.com)
1976-tól Demjén Ferenc számos dalt szerzett neki, első nagylemezének címadó dala a Savanyú a csokoládé lett. 1981-től Presser Gáborral működött együtt, ezzel egy időben pedig számos zenés darabban szerepelt, például a János, a vitézben, vagy az Itt élned, halnod kell-ben. 1992-től saját maga szerzi a dalait.
Olyan slágerek szólalnak meg hangján, mint a Vigyél el, a Ne sírj, vagy a Csak a szívemet dobom eléd. Rendkívüli tehetsége mellett is visszavonultan él, kerüli a rivaldafényt, ezáltal titkait is csupán 1981-es albumáról ismerhetjük.
1973-ban szerepelt a Nyári kaland című filmben, ráadásul prózai szerepben. Három könyve jelent meg, 1993-ban a Titkaim, neked, 2000-ben a Kész szavak, 2017-ben pedig a Közelség. 2020-tól a Jelen című hetilap egyik szerzője, művészeti és zenei témájú cikkeket publikál.
Kiemelt kép: Katona Klári (Fotó: Ritter Doron)