Ma ünnepli 60. születésnapját Kaszás Gergő, Jászai Mari-díjas színész.
Kaszás Gergő Budapesten, 1965. március 5-én látta meg a napvilágot Kaszás Sándor és Péter Ágnes gyermekeként. 1975 és 1978 között a Magyar Rádió gyermekszínésze volt, de szerepelt a televízióban is, a Kisfiúk és nagyfiúk című 1976-ban készült tévéfilmben. 1983-ban a budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, a Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1986-ban nyert felvételt, ahol 1990-ben szerzett diplomát. Ezt követően négy évad erejéig a Katona József Színház társulatához szegődött. Ebben az időszakban a Kaposvári Egyetem Pannon Lovasakadémiájának lótenyésztő-mérnöki szakán is folytatott tanulmányokat, de ez nem volt összeegyeztethető a Katona elvárásaival, ezért számos főszereppel a háta mögött szakított a társulattal. 1994 és 1997 között szabadúszóként dolgozott, majd a Bárka Színház színésze lett, amelynek 2001-ig volt a tagja. 2003-ban az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött, 2011-ben viszont ismét a szabadúszást választotta. 2020-tól egy évadig a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház színésze volt, 2021-től már csak vendégművészként játszik náluk.
Több évtizedes pályafutása során eljátszotta több Shakespeare-darab fő- vagy főbb szerepét (Hamlet – címszerep, Rómeó és Júlia – Mercutio, Vízkereszt, vagy amit akartok – Bohóc, Julius Caesar – Cinna, a költő, Antonius és Kleopátra – Pompeus, Sok hűhó semmiért – Benedek), ahogyan Csehov-drámák (Cseresznyéskert – Trofimov, Három nővér – Szoljonij, Sirály – Trigorin) és Ibsen-művek (Peer Gynt – címszerep) is megtalálhatók a munkásságában. Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának mindhárom darabjában játszott, ezek közül a Bányavirág a Pinceszínházban, a Bányavíz és a Bányavakság pedig a Szkéné Színházban látható a mai napig. Ugyancsak a Szkéné ad otthont a szintén Székely Csaba által írt Kutyaharapásnak, amelyet március 19-én tűznek utoljára műsorra. E mellett Kaszás Gergőt a Stúdió K Színház Stuart Mária és a K – Mint kontroll című darabjaiban tekinthetjük meg.

Epres Attila és Kaszás Gergő a Bányavirág egyik jelenetében (Fotó: Pinceszínház)
A 2000-es években olyan mozifilmekben láthattuk őt, mint a Taxidermia, a Majdnem szűz, az Isteni műszak, A martfűi rém, a Brazilok vagy éppen A Viszkis, valamint szerepelt az RTL nagy sikerű, több évadot megélt Drága örökösök című napi sorozatában. Igen foglalkoztatott szinkronszínész is, többek között ő Ethan Hawke állandó magyar hangja, de olyan világsztároknak is kölcsönözte már orgánumát, mint Leonardo DiCaprio, Mads Mikkelsen, Ben Affleck, Kevin Bacon, Jared Leto vagy Brad Pitt. 1977-ben Rádió nívódíjat kapott, legutóbb pedig 2003-ben tüntették ki Jászai Mari-díjjal.
Kiemelt kép: Kaszás Gergő a Vízkereszt (Amit akartok) című előadásban (fotó: Komka Péter)