Pataki Szilvia két év után először a Zsidó Művészeti Napok keretében áll színpadra az Ópiumkeringő című zenés előadásban, amelyet november 27-én tekinthetnek meg az érdeklődők a MOM Kulturális Központban.
Az Ópiumkeringő című 1943-ban készült játékfilm Karády Katalin életének arról a pár hónapjáról szól, amikor a Gestapo letartóztatta és fogva tartotta. Karády egy korszak ünnepelt sztárja volt, mégis kevés embernek jutott olyan sanyarú sors, mint neki. Ő azonban mégsem tört meg soha, mert egy elsöprő szerelem mindenen átsegítette. Lengyel Ferenc színdarabja egy döbbenetes erejű Rómeó és Júlia-történet sikerről, hűségről, emberségről, hazáról és mindenek fölött a szerelemről – röviden: az életünkről. Az előadás érdekessége, hogy a Karády Katalint alakitó Pataki Szilvia a másfél órás előadás alatt végig a porond közepén áll és csak nagyon ritkán mozdul el onnan. A darabban tizenhárom ismert sláger hangzik el a történet szövetébe ágyazva, melyeket Subicz Gábor hangszerelt. A Modern Art Orhcestra trombitaművésze azonban nem csupán új, eddig soha nem hallott hangzásvilágot teremtett a legendás daloknak, hanem végig, a prózai részek közben is megszólaltja a hangszereket.
A színésznő korábbi nyilatkozatából kiderül, hogy a darab izgalmasságát a története mellett összetett műfaja is fokozza, hiszen amellett, hogy Pataki Szilvia végig énekli az előadást, ott van mögötte egy teljes jazz zenekar is, akikkel szinte együtt lélegeznek, ami nagyon törékeny, és bensőséges állapotot idéz meg a színpadon. Emellett pedig ott van a színpadi vetítés is, ahol a nézők közelről láthatják arcának minden rezdülését, beemelve így a film műfaját is az előadásba, azt a fekete-fehér mozgóképi világot, amely szinte összeforrt Karády nevével.
Kiemelt kép: Pataki Szilvia az Ópiumkeringő című előadásban (fotó: Juhász Éva)