Június 22. és 26. között immár 18. alkalommal rendezi meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínház a Nemzetközi Bábfesztivált. Öt nap alatt 18 társulat 20 előadását tekinthetik meg az érdeklődők a békési megyeszékhelyen.
A fesztiválon nyolc külföldi társulat képviselteti magát: francia, angol, spanyol, lengyel, bolgár és román bábosok érkeznek, de természetesen magyar (a házigazda mellett budapesti, debreceni, kaposvári, pécsi, szegedi, tiszaalpári és két zsámbéki) előadások is színesítik a repertoárt. A programkínálatban minden korosztály számára biztosított a szórakozási lehetőség, a babaszínházi produkcióktól a felnőtt előadásokig. Hagyomány, hogy a fesztivál megnyitóját megelőzően Békés megyei amatőr bábcsoportok kapnak bemutatkozási lehetőséget, maga az esemény pedig a gólyalábas bábos felvonulással veszi kezdetét. Az előadások többsége az Ibsen Házban zajlik, a bolgár társulat bábjátékának a Csabagyöngye Kulturális Központ ad helyet.
Június 22-én a Vitéz László és az elátkozott malom (kaposvári BábSzínTér) és A jegesmedvék etetése tilos (Kovács Domokos – Manna Produkció) lesz látható. A fesztivál második napján fellép a debreceni Fekete Dávid (János Vitéz), az angliai Lempen Puppet Theatre Company (Cardboard Carnival / Papírkarnevál), a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat Brighella Bábtagozata (Történet a tálról és a kanálról), a pécsi MárkusZínház (Hős Miklós), este pedig a Rokodál együttes ad koncertetet. Június 24-én, pénteken a hottói Ziránó Színház Pinokkió című előadása nyitja a napot, őket követi a lengyel Theatre MarionBrand Grandfather / Nagypapa, a bolgár Senju Puppet Theater Sophia The Samurai’s daughter / A szamuráj lánya, a zsámbéki Fabók Mancsi A háromágú tölgyfa tündére című, kisebbeknek szóló produkciói, végezetül a francia Company La Pendue társulat Tria Fatája lesz látható.

Jelenetkép a Hős Miklós című előadásból (Fotó: Kristó-Gothárd Hunor)
Szombaton a csecsemőket a Békéscsabai Napsugár Bábszínház Kockavarázsa bűvöli el, később a spanyol David Zuauola és a lengyel Unia Teatr Niemozliwy közös produkciója, a Robot érkezik a színpadra. Délután további két spanyolországi társulat mutatkozik be: az El ball de sant Vito a Gori gori, és Rauxa Cia a Paper theater / Papírszínház előadásukkal képviselteti magát. Este Fabók Mancsi felnőttnek szóló A fekete kakas című darabjára válthatunk jegyet. Az utolsó nap első programja (a Békéscsabai Napsugár Bábszínház: Hej tulipán, tulipán) szintén a csecsemőket igyekszik megszólítani, majd a szegedi Kövér Béla Bábszínház A százéves kislánya varázsolja el a kisiskolásokat. Délután a budapesti Sarkadi Bence Világjáró marionettekje, valamint a Makám zenekar koncertje zárja a fesztivált.
Az előadásokról részletesebben a Nemzetközi Bábfesztivál oldalán lehet tájékozódhatni.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Hej tulipán, tulipán című előadásból (Fotó: Békéscsabai Napsugár Bábszínház)