Június 4. és 6. között rendezik meg először Budapesten a kirakART kortárs előadó-művészeti hétvégét öt független befogadóhely – a Bethlen Téri Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Szkéné Színház, a MU Színház és az ötletgazda Trafó Kortárs Művészetek Háza – közös szervezésében. A város elhagyatott kirakatai mellett kávézók és színházak üvegablakai élednek újjá művekkel, művészekkel, akciókkal. Három napra díszletté változik a város: 30 helyszínen több mint 40 alkotócsoport várja az érdeklődőket változatos programokkal.
A Trafó Trafik nevű kávézójának ablakában Szűcs Edit jelmeztervező egyik soha fel nem használt jelmezét állítják ki rendhagyó kompozícióban, amely jelenünk hangulatára reflektál. Rácz Márta képzőművész az épület különböző pontjain elhelyezett QR-kódok mögé rejtett GIF-animációkkal meséli el a karantén-trauma feldolgozását. A Trafóhoz közeli Üllői úti kirakatok egyikét Haraszti Zsolt képzőművész hasznosítja újra, aki nem mellesleg az intézmény műszaki igazgatója: Bizalomkamra című installációjában szintén a világjárványra reagál. Katona Katalin a Tűzoltó utca egyik üvegablakában rendezi be Mirror elnevezésű interaktív videóinstallációját, ahol a saját testünk mozdulataival alakíthatjuk a monitorra vetülő önarckép-sziluettünket. A Ráday utcában Tar Tusi Fájó érintések című, az emberi érintkezés megváltozására reflektáló projektjét állítják ki, a Gondolat Generátor 9. alkotói pályázatának győztes ruhatervét, továbbá az utca üresen álló kirakatait a Dollár Papa Gyermekei társulat, a Grotesque Gymnastics újcirkusz formáció, Szeri Viktor táncos és társai, Kálmán Eszter látványtervező és Dányi Viktória táncos, valamint a haimey alkotópáros töltik meg színházi jellegű, trafós performatív eseményekkel.
Kiss-Végh Emőke és Vranik Krisztián ’Krizso’ előadásában a Dollár Papás Torkig című kisfilmben megismert anya karantén utáni ki- és felszabadulásának lehetünk tanúi, Téri Gáspár és a Grotesque artistái szintén a furcsává vált emberi kapcsolatok nyomába erednek. Szeri Viktor multimediális táncprojektje az önfelfedezés folyamatát kutatja, míg a Stanby Swan produkcióban Kálmán Eszter A tó című előadásának kulisszáiba pillanthatunk be. Illés Haibo és Melykó Richárd duója pedig egy párkapcsolati box-performanszt mutat be.
Fellépnek még: Téri Gáspár, Góbi Rita, Cserepes Gyula, a Narratíva csoport, a Közép-Európa Táncszínház, a Kámfor Bábszínház, a TÁP Színház, a Hodworks, a Gólem Színház, a Zéró Balett, a Duda Éva Társulat, Pelva Gábor, a JazzaJ, az Andaxínház, a SzínMűhely, Huzella Júlia, Grisnik Petra és Horváth Csaba koreográfus-rendező szakos hallgatói. Láthatóak lesznek továbbá Nagy Fruzsina, Kálmán Eszter, Korolovszky Anna, Rácz Nóra, a Noppa Design, Haraszti Zsolt, Bérczi Zsófia, Kiss Julcsi és Esterházy Marcell munkái is.
A szervezők szeretnék, hogy az érdeklődők az egymásra és a művészetre való (újra)nyitás jegyében minél több helyszínre látogassanak el. Nézzenek be hozzájuk, lessék meg az alkotókat, akik láthatatlanul is jelen vannak és dolgoznak, hogy ősszel visszatérhessünk megszokott tereinkbe.
A kirakART programjai ingyenesek.