2011-ben jelent meg Köbli Norbert (Örök tél, Félvilág) forgatókönyve alapján, Bergendy Péter (Trezor, Post Mortem) rendezésében A vizsga című film, amely az ’50-es évek végére repített vissza minket Nagy Zsolttal, Kulka Jánossal, Hámori Gabriellával és Scherer Péterrel a főbb szerepekben, a történet pedig a megfigyelés köré épült, az akkori kettős ügynökök, tartótisztek és ávósok munkáját mutatta be.
A vizsga folytatása, A játszma június 9-én kerül a hazai mozikba újfent Köbli Norbert írásában, ám ezúttal Fazakas Péter (Szabadság – Különjárat, Árulók) rendezésében. A sztori immáron 1963-ban játszódik, Budapesten, a középpontban az állambiztonság tisztjével, Jung Andrással (Nagy Zsolt), akinek látszólag tökéletes az élete, hiszen boldogan él a feleségével, Évával (Hámori Gabriella). Egyetlen dolog van, ami belerondít az idillbe, egy versengő kolléga, Kulcsár (Scherer Péter), aki akadályozza az előléptetését. Amikor egy lezáratlan ügy miatt felbukkan a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), és fordulat fordulatot követ, akkor ismételten kiderül, hogy senki és semmi sem az, aminek látszik.
A játszma egyik különlegessége, hogy a forgatókönyvíró, beleírta a történetbe a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész sztrókját is: „A játszma Kulka János miatt létezik, neki írtam. Ő ugyanaz az ember maradt, aki volt. Kulka sztrókját beleírtam A játszma forgatókönyvébe: az általa játszott karakter, Markó Pál is sztrókot kap a film elején”– mondta el Köbli Norbert, amihez az érdemes és kiváló művész a következőt tette hozzá: „Nagyon örültem a felkérésnek, és nagyon szívesen vállaltam. Nagy feladat volt, igazi főszerep, és igazi erőpróba. Egy kémet játszom, akiről sosem tudni, jót akar-e, vagy rosszat. A figura és köztem van némi hasonlóság… De legyen ez inkább meglepetés.”
A már említett színészek mellett többek között Staub Viktória és Orosz Ákos is fel fog bukkanni a június 9-től, az InterCom forgalmazásában látható filmben.
Kiemelt kép: A játszma egyik jelenete (Fotó: InterCom)