Több mint ötven programmal várja az érdeklődőket június 1. és 4. között a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő FREESZEMLE, amely idén a Művészet szabad! alcímet viseli. A négynapos rendezvénysorozatnak a CEU Nádor utcai épülete és a CEU Konferencia Központ ad otthont, az intézmény hallgatóinak színházi vizsgaelőadásai és vizsgafilmjei mellett vetítésekkel, kerekasztal beszélgetésekkel és koncertekkel is készülnek a szervezők.

Műfaji sokszínűség jellemzi a harmadik FREESZEMLE színházi kínálatát: akad köztük színházi társasjáték (A nép ellensége), improvizációkon alapuló előadások (Én itt fogok ülni szerintem, Wishlist), fórum színház (A valóság főpróbája), térspecifikus improvizációs előadás (Willany Leó x FREESZEMLE) és Az Era Nova kamarazenekar közreműködésével létrehozott operaelőadás, az Echo, egy „performatív kísérlet szöveggel, képpel, zenével, testtel”, amely először a fesztivál keretein belül lesz látható. A Színház és performansz osztály programsorozatát, mintegy hét vizsgaelőadást a CEU Konferencia Központban nézhetjük meg.

A Free Egyetemen idén Csányi Vilmos tart előadást A képzelet szerepe a kultúra kialakulásában címmel, de kerekasztal beszélgetések is színesíti a rendezvénysorozatot. A kapunyitási pánikról Lil Frakkal, a píszíségről Lady Dömperrel és Ráskó Eszterrel beszélgetnek. A június 3-i Táncmaraton Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című regényének témáját idézi meg, erre az eseményre minden érdeklődőt, kihívásokat keresőt, színházi társulatot szívesen várnak a szervezők. Bárki, bármikor becsatlakozhat, de a versenyben csak azok vesznek részt, akik végig táncolják a 12 órán át tartó programot, amelyet Grecsó Zoltán vezet. Az a páros, aki az elejétől a végéig, szabályokat betartva a táncparketten ropja, 100.000 forintot vihet haza.

A FREESZEMLE idén Xantus János előtt tiszteleg. A Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, egyetemi tanár idén lenne 70 éves. Munkásságáról vetítéssel, koncerttel és szakmai beszélgetéssel emlékeznek meg. Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmje mellett a vetítések kínálatában Ragályi Elemér Kukoricasziget című alkotása, valamint Enyedi Ildikó és Pálfi György egykori vizsgafilmje is megtalálható.

A részletes program a Freeszfe oldalán tekinthető meg.