A THEALTER blog jr. kritikusműhelyébe várják az olyan, a színházi írás iránt érdeklődő, valamint az azt gyakorló fiatalok jelentkezését, akik szívesen tudósítanának a július 29. és augusztus 6. között megrendezésre kerülő fesztivál előadásairól, a szakmai beszélgetések értő és kíváncsi résztvevői lennének, emellett pedig szívesen megismerkednének a legrégebbi hazai nemzetközi előadó-művészeti fesztivál működésével.
A THEALTER blog jr. kritikusműhelyt azzal a szándékkal hozták létre még 2014-ben, hogy a fesztiválon látott előadásokról nézők és alkotók azonnali, szakmai visszacsatolást kapjanak. A blog jr. alapító szerkesztője, a junior bloggerek koordinátora Jászay Tamás, a Revizor főszerkesztője, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi adjunktusa. Jelentkezni július 15-én éjfélig a jaszaytamas@gmail.com e-mail címen, egy rövid bemutatkozással és motivációs levéllel lehet. Előnyt élveznek azok, akik egy megjelent vagy még nem publikált színházi tárgyú írásukat is csatolják a jelentkezésükhöz. A részvétel ingyenes, a résztvevőknek szükség esetén szállást is biztosítanak, az előzetesen egyeztetett előadásokra pedig ingyenes belépőt is adnak.
Kiemelt kép: A THEALTER blog jr. kritikusműhely korábbi résztvevői (Fotó: thealter.hu)