A budai Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 9. szám alatt, vagyis a T9-ben júliustól szeptemberig jobbnál jobb programokkal várják a kikapcsolódni vágyókat. Ebből a sokszínű kínálatból szemezgettünk mi is.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, július 19-én, egy különleges irodalmi előadással indul a T9: a közkedvelt ENEMVÉ egyetlen alkalommal szabadtéren is látható lesz. Július 30-án Csorba László történész, a Magyar Nemzeti múzeum volt főigazgatója meséli el a területen feltárt egyedülálló erődítmény, az Erdélyi bástya kalandos történetét egy szubjektív tárlatvezetésen. Augusztus 4-én Kollár-Klemencz László és Kamarazenekara ad koncertet Ég az erdő címmel, 17-én és 18-án pedig folytatásos történelmi sorozatot hallhatunk Katona Csaba történésztől a török-magyar kapcsolatokról. Az első rész a budai vár elfoglalásától a pozsareváci békéig, a második fejezet a krími háborútól a „nagy háborúig” avatja be a nézőket a történelem izgalmas részleteibe.

Szabados Ágnes (Fotó forrása: blikk.hu)

Augusztusban és szeptemberben két alkalommal is jelentkezik a Hol vagy a szövegben?, Szabados Ági estje: első alkalommal (augusztus 12.) napjaink egyik legismertebb író házaspárja, Dragomán György és Szabó T. Anna lesz a vendég, szeptember 7-én pedig dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal hallható interaktív beszélgetés az önismeretről és az irodalomról. Szeptember 19-én és 20-án Blaskó Borbála koreográfus-rendező előadása kerül színre Vadon Virágai címmel, amelyben Jókai novelláit helyezi új megvilágításba: a kor jellegzetes társadalmi és kulturális jegyeit jelenítik meg az írónak a realizmus és a romantika korszakaiban lejegyzett gondolatain keresztül. Az összművészeti produkcióban Szilágyi Ágota és Hajduk Károly működik közre.

Szeptember 22-én egy igazi „budapesti western” zenés irodalmi előadás, az „Akinek igaza van, az gyorsabban fog lőni” várja a nézőket. A Klasszik Lasszó produkciója koncert, felolvasóest, színház és tánc is egyben, nem sorolható be egyetlen műfajba sem kizárólagosan. Az alkalmi alkotócsapat tagjai között megtalálható Czinki Ferenc író, a Blahalouisiana zenekar zenészei, Kemény Zsófi költő, Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere és Sárkány Bertalan (Mary Popkids) is.

Kiemelt kép: Az Erdélyi bástya feltárt része köré épített régészeti sétány a budai Várban (Fotó: Budapesti Történeti Múzeum)