Ma ünnepli 90. születésnapját Dame Judi Dench Oscar-, Golden Globe- és többszörös BAFTA-díjas angol színésznő.

Judith Olivia Dench 1934. december 9-én született York-ban, Nagy Britanniában. A magyar közönség, értelemszerűen, a TV vagy mozi képernyőről ismerheti leginkább az angol színésznőt, de karrierjét főként színpadi szerepekkel kezdte az ’50-es években. Játszott az Old Vic Theater, a Royal Shakespeare Company (Királyi Shakespeare Társaság) és a National Theater vagyis az angol Nemzeti Színház kötelékében is. Már 1957-es első fellépésére felfigyeltek a kritikusok, amikor Ophelia bőrébe bújt a Hamletben, sőt, Shakespeare női szerepeit később is sikeresen alakította, ugyanis első Olivier-díját a nyolcból, Lady Macbeth megformálásért kapta a ’70-es években.

Habár sikeresen szerepelt nem csak az angol, de az amerikai színpadon ezután évtizedekig, már karrierje kezdetén is vállalt kisebb televíziós szerepeket, a ’60-as évektől viszont egyre többször kaptak hangsúlyt inkább a forgatások, mint a színházi próbák. Első BAFTA-díját a Hajnali négykor (1965) című alakításáért kapta, de olyan filmekért is bezsebelhette a  legjobb mellékszereplőnek járó díjat, mint Egy marék por (1988) vagy a Szoba kilátással (1985). 1998-ban azonban az amerikai filmakadémia szívét is meghódította, ugyanis átvehette a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, a Szerelmes Shakespeare-ben nyújtott alakításáért, ahol I.Erzsébetet formálta meg elképesztően.

Daniel Craig és Judi Dench a Skyfall című filmben (Forrás: speedzone.hu)

Dench szakmai életútjából azonban mégis egy bizonyos szerep jut mindenkinek először eszébe: hét filmen át formálta meg a James Bond-sorozat M ügynökét, az első nőként kapta meg ezt a megtiszteltetést a 007-es mozikban. A több mint hat évtizeden átívelő karrierjében minden zsánerben szerepelt, megannyi karaktert megformált, de többször láthattuk olyan erős akaratú, méltóságteljes szerepekben, ahol a vezetés vagy hatalommal való szembehelyezkedés is fontos tényező volt. Civilként azonban, az interjúk alkalmával ezzel szemben sokszor megcsillogtatja kiváló humorát, életigenlését és fantasztikus személyiségét is.

Díjai listája az egekbe ér, több mint százszor jelölték elismerésekre, 10 BAFTA-, 1 Oscar-, 2 Golden Globe-, 1 Tony- és 8 Olivier-díjat ítéltek már neki oda, csak hogy a legrangosabbakat említsük. 1988-ban kapta meg a Dame brit érdemrendet, vagyis a lovag cím női megfelelőjét, Nagy Britanniáért tett szolgálataiért.

Kiemelt kép: Judi Dench (Forrás: 24.hu)