Tfirst Péter koncertmester az évnyitó zenekari próbán foglalta össze az ünnepi év legfontosabb eseményeit, terveit, a Várdai István világhírű csellóművész-művészeti vezetővel közösen összeállított éves programot.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar az első negyedévben a fővárosra koncentrál: mintegy nyolc koncertet adnak a legrangosabb helyszíneken, repertoárjuk minden szegmenséből válogatva. A január 16-i első szereplésükre a világ legismertebb fuvolaművészével, Emmanuel Pahud-vel készülnek. A Zeneakadémia Nagytermében Schumann-, Mendelssohn- és César Franck-művek csendülnek fel, köztük ismét olyan is, amelyet vonószenekari átdolgozásban először hallhat a budapesti közönség. 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Karmelita-koncertsorozat vendégei lesznek a Budai Várban Weiner-, Erkel-, Mendelssohn- és Hubay-remekeket adnak elő, Pusker Júlia hegedűszólójával. 

Amihai Grosz (Fotó: Edith Held)

Amihai Grosz (Fotó: Edith Held)

Február 4-én visszatérnek a Zeneakadémiára: az LFKZ60-bérlet első hangversenyének vendége, Amihai Grosz, a Berlini Filharmonikusok kiemelt szólistája. A hónapban – hagyományaikhoz híven – részt vesznek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tehetségnapján is, két közös hangversennyel is hozzájárulnak a fiatalok szárnybontogatásához. A hónap végén pedig az ősszel betegség miatt elmaradt műsorukat pótolják, 24-én a Budapest Music Centerben mutatják be Zenei utazás három földrészen át című programjukat, amelybe a legfrissebb, közönségkedvenc újdonságokat válogatták össze.

A tavasz legkiemelkedőbb eseménye már a születésnaphoz kötődik: a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében március 13-án kezdik meg az ünneplést. Max Richter német származású brit zeneszerző ötletét, hogy Vivaldi Négy évszakát a 21. század zenei eszközeivel átfogalmazza, és így adjon új, izgalmas értelmezést a barokk alkotásnak, a világon mindenütt leesett állal fogadták. A Liszt Ferenc Kamarazenekar a Győri Balett-tel közös előadásában a hangzás, a fények és a tánc ráerősítésével, reményeik szerint még elementárisabb hatást vált ki. A szünet után az egyik legkeményebb technika kihívás elé állító, kimagasló művészi kvalitást igénylő Beethoven-vonósnégyest vonószenekari előadásban szólaltatják meg. Az ünneplésből nem marad ki a művészeti vezető, Várdai István sem, aki a Kraft-csellóverseny világához illő, intenzív és szuggesztív előadáshoz csatlakozik partnerként. Március 25-én zárják az első negyedévi budapesti gazdag sorozatot: Bartók születésnapját a Bartók Rádióval együtt nyilvános, élő koncertközvetítéssel ünnepelik.

Martin Fröst (Fotó: Martin Bäcker/Sony Music Entertainment)

Ezt követően egy rövidebb spanyol turné következik, majd április 6-án a közép-európai zenei élet fellegvárában, a bécsi Musikvereinban lépnek fel. Az áprilisi LFKZ60-koncertre ismét világsztár érkezik Martin Fröst klarinétművész személyében, a Zeneakadémián hangulatos, romantikus műsorral várják a közönséget. A sorozat záró koncertjén, májusban Bogdan Volkov (ének) és Alexander Sitkovetsky (hegedű) lesz a vendég, együtt tisztelegnek Dubrovay László, Britten és Csajkovszkij zenei nagysága előtt.

Kiemelt kép: Liszt Ferenc Kamarazenekar (Fotó: LFKZ)