Jövőre ünnepli 35. születésnapját a Republic zenekar, ezen jeles alkalomból pedig számos vendég közreműködésével ünnepelhetünk velük az MVM Dome-ban. Az együttes eddig negyven lemezt adott ki, ezek közül a legutóbbit 2019-ben Magyarazűrben címmel. Emellett számos szakmai elismerésben részesültek, minden lemezük nagy példányszámban kelt el.

Az együttes 1990-ben alakult, zenéjük a pop és a rock határán helyezkedik el, dallamos hangzásvilág jellemzi őket, emellett szövegeik rendkívül szókimondóak, fennállásuk óta fontos részét képezik a magyar könnyűzenének. Olyan dalokat köszönhetünk nekik, mint A 67-es út, a Repül a bálna vagy a Ha itt lennél velem.

A zenekar jelentős szakmai sikereket ért el Bódi László, Cipő vezetésével, az együttes az ő 2013-ban bekövetkezett halálát követően is kiadott három stúdió- és két koncertalbumot. Olyan slágereket hallhatunk majd 2025. február 1-jén, mint a Balatoni lányok, az Élni jó és a hivatalosan még meg sem jelent Ki van a házban.

2014 óta a zenekart négyen alkotják: Boros Csaba (basszusgitár, ének), Patai Tamás (gitár, vokál), Halász Gábor (gitár, vokál), Nagy László Attila (dob), a frontember Cipő halála után nem sokkal a meghatározó zeneszerző és gitáros, Tóth Zoltán is távozott az együttesből.

Kiemelt kép: Jövőre 35. születésnapját ünnepli a Republic zenekar (Fotó: Broadway Event Közhasznú Nonprofit Kft.)